RAD
2400 HD

WELZ
-ÉLETENERGIA KÉSZÜLÉKEK |
Motto:
"Az Energia minden és minden Energia."
DS
Hogy mi ez az erô, azt nem tudom megmondani.
Abban azonban biztos vagyok, hogy létezik."
Alexander Graham Bell |
Rövid ismertetô és bevezetés
az Életenergia-Technológia elméletébe és rejtelmeibe 
Az Életenergia
és az Életerô a lét alapja.
Nélküle nincs élet és lehetetlen bármilyen fejlôdés is.
Minden anyag, minden test, élô és élettelen egyaránt ebbôl az energiából
épül fel, és ez hatja át (de kölönbözô minôségben,
mennyiségben és erôsségben).
Ez az energia a mozgató ereje az életnek, mely elismert,
megbecsült és felhasznált számos kultúrában a földkerekségen évezredek óta.
Az Életenergia / Életerô
(chi, ki, mana, prána, pneuma, orgon, od, elan-vital, bio-energia, stb. - egyik oldalunkon több mint 100
nevét gyűjtöttük össze ennek az egyetemes Energiának) az élet
lélegzete, mely áthat mindent, mindent átjár, minden formán és testen
átáramlik és életet lehel beléjük.
Ez az energia mindennek az (ôs)forrása és mivel minden cselekedetünkben -is- jelen van
-és felhasználjuk!-, így egyben az erôforrása is.
A világon minden rezgés, és a Világegyetem maga is egy végtelen, rezgô, pulzáló
energiafolyam.
Az elektromágneses hullámokhoz hasonlóan az ÉLETERŐ is mindenhol, mindenütt jelen van, körül vesz minket,
tehát -bátran kijelenthetjük, hogy- mindannyian egy elektromágneses
hullámokból és Életerôbôl álló energiaóceán közepén élünk.
|

|
Az Életerô a titka az állandó- és pozitiv változások,
az ön- és (bármilyen távolságban ható!) elme- és agykontroll terén, mivel minden
cselekedetnek és tevékenységnek az Életenergia képezi a
kiindulópontját, az alapját, az erôforrását és egyben a (hajtó)motorját is!
|
|
EPG 1100
 |
Működésük
során Készülékeink Életenergiát generálnak, termelnek
és fejlesztenek.
És teszik ezt szüntelenül, folyamatosan, megszakítás nélkül, a napnak minden
órájában és szakában!
Használva az Életenergia- és Életerô Készülékeket és tudatosan
(fel)használva ezt a jótékony és kreatív Energiát -és persze megtéve a szükséges
lépéseket itt a fizikai síkon is,- Ön képes lesz kitűzött céljait gyorsabban és
könnyebben elérni -mint a Készülékek segítsége nélkül-, képes lesz többet,
jobbat és jobban, ill. hatékonyabban cselekedni, valamint könnyebben és hatékonyabban
lesz képes alkotni, mint ahogyan sokan mások is, akik -használva a Készülékeket,
programozva ôket és egyben önmagukat- ezt már többször is bebizonyították.
Életenergia- és Életerô Készülékeink
segítségével kezébe veheti -saját- sorsa írányítását, tudatosan alakíthatja azt
és ura lehet életének. |
Az Életenergia / Életerô a cél és a kívánt hatás
közötti hordozó / médium.
Mivel a gondolat mindennek a kezdete, a gyökere, és mivel minden
cselekedetünkben használjuk is ezt az energiát, így hát kijelenthetjük, hogy Készülékeink -mivel folyamatosan fejlesztik / generálják az Életerôt- felhasználhatók minden olyan tevékenységben, amely
(erôs, hathatós és hatásos) Életenergia-mezôt igényel,
ezzel az Életerô Készülékek
felhasználási területe is szinte végtelenné bôvül.
A Készülékekben generált és onnan kiáramló vitális és jótékony Életenergiát bárki átveheti és
(fel)használhatja. Mindenkinek saját -egyéni- döntése és -egyben- felelôssége,
hogy ezt az energiát mire, ill. milyen céllal / célra használja.
|
|
Az Életenergiát
sok mindenre használták már az emberiség fejlôdése során: -fôleg-
gyógyításra, öngyógyításra, energizálásra, mágikus operációkban és
cselekedetekben, ön- és személyiségfejlesztésre, karrier-építésre, alkotásra, a
művészetekben, küzdelemben-, (nemcsak távol-keleti) küzdô sportokban,
sportteljesítmények fokozására, telepátiára, gondolatátvitelre, ESP-re (Extra
Sensory Perception, Extra Szenzoriális Percepció-, ill. Projekció, azaz ÉKÉ -
Érzékeken Kivüli Észlelés-, Asztrál Projekció), mezôgazdaságban, stb., stb.
 |

Mivel az Életenergia felhasználási és
hasznosítási területe -szinte- végtelen, így -egyben- az Életerôt
generáló és sugárzó Készülékeké is az, csak a készülékeket üzemeltetôk egyéni fantáziája és
képzelôereje szabhat határt felhasználási lehetôségeiknek !!!
A határokat -és korlátokat- csak Ön szabja meg -és állítja fel- saját magának.
Minden egyes Készülékünkben beépített Életenergia Generátor-, ill. Generátorok
működnek.
Különleges, speciális készülékeink segítségével (lásd a "KATALÓGUS - Ajánlott készülékek és egységcsomagok" nevű
oldalt) az Életenergia modulálhatóvá
válik bármilyen vágy- vagy cél (azaz: TREND, szituáció) programozására és
elérésére!
Az Életenergia- és Életerô Készülékek
lehetôségei tehát messze túlmutatnak a testek energetizálásán, vitális energiával
való feltôltésén, valamint a jótékony -és gyógyító- energiák átsugárzásán.
A Készülékekbe beépített Életerô
Generátorok megszakítás nélkül tudják fejleszteni és biztosítani a
szükséges és folyamatos Energia-ellátást és utánpótlást, melyet a felhasználó
hasznosítani tud majd az élet összes területén.
Készülékeink, ill. az Életenergia
Generátorok egyik legfontosabb funkciója tehát mindenekelôtt az, hogy ERÔT
ADJANAK -pozitív és alkotó- GONDOLATAINKNAK! |
A Csakrák
is ugyanezt az energiát veszik fel és használják működésük során.
Az a személy aki lényeges Életerôvel és
Életenergiával -vagy
netalán energia többlettel- rendelkezik, annak az aurája
is nagyobb/szélesebb és élénkebb színekben pompázik.
|

|
 |
Az Életerô mentálisan -is- irányítható, és u.n. -megfelelô-
"strukturális kapcsolatok" által
átsugározható bárhova, áthidalva minden távolságot,
valamint ennek hatása és erôssége független a -fizikai- távolságtól (de ezt már
tudja Ön is, és megtapasztalta, amennyiben elvégezte az Életenergia érzékelési Teszt-et, ha még nem, akkor ajánljuk, hogy tekintse meg a teszt oldalt, és végezze el ezt a bámulatos -és egyben ingyenes-
TESZTünket, - a Kisérletet az Életenergia -tudatos!- érzékelésére)! |
Új Életenergia- és Életerô Készüléke
segítségével Ön is -éltetô, kreatív és jótékony- Energiát
tud majd küldeni bárkinek, bárhol is tartozkodna az illetô.
Mindezt -egy kis gyakorlással- most Ön is könnyen megteheti, ha
megrendeli/megvásárolja és -efektíve- használja valamelyik Életenergia
Készülékünket -és (esetleg) valamely digitális számítógépes radionika
programunkat-!
Tudjuk, hogy a gondolat
(is) energia. Ha bárkire vagy bármire gondolunk, -ha igen csekély mértékben is, de- energiát küldhetünk neki.
Az emberi agy kitünô "szerkezet" kapcsolatok létesítésére. Ha egy
adott célra vagy célpontra (személy; helyzet; vágyott-, ill. kívánt
esemény/szituáció/TREND) összpontosítunk, agyunk kapcsolatot, egy u.n. "strukturális kapcsot" létesít, -azaz közvetlen-
kapcsolatba lép vele.
Ennek az egyszerű módszernek -a mentális programozás szempontjából !- az az igen
nagy hátránya, hogy képtelenek vagyunk huzamosabb ideig egy és ugyanarra -a
dologra/tárgyra/személyre/szituációra/TRENDre- koncentrálni, hogy energiát adhassunk
és küldhessünk neki, hisz az emberi agy egyik legjellegzetesebb tulajdonsága az
állhatatlanság, a "mozgás", az egyik mentális képrôl a másikra való
"ugrálás".
Ezért jelent igen nagy elônyt egy -mentális- programozásnál olyan készülékekkel,
technológiával és technikákkal dolgozni, melyek -úgymond-
"lefényképezik", ill. "befagyasztják" e strukturális
kapcsolatokat és gondolatformákat.
|
RAD 2000
 |
RAD 5
 |
Radionika készülékeink tökéletesen képesek erre.
Készülékeinkkel (mint pld. az Életenergiával
táplált és meghajtott Radionika készülékek) a gondolatformák
"befagyaszthatók", továbbá a beépítet Életenergia
Generátorok állandóan és folyamatosan éltetni és táplálni fogják e
gondolatformát, míg végül is megvalósúlnak, létrejönnek a mindennapi életben és
megjelennek, azaz "manifesztálódnak" / materializálódnak a fizikai síkon
is.
A Radionika készülék egy olyan eszköz, műszer, ill.
szerkezet -sokan csak egyszerüen "doboznak" nevezik- , mellyel ekvivalens -egyenértékű- strukturális
kapcsolatokat (szerkezeti kapcsokat) tudunk létrehozni, melyek közvetlen
-direkt módon- kapcsolatot teremtenek és összekapcsolnak egy -vagy több- célszemélyt
(u.n. TARGET-et) bármilyen óhajtott és kívánt
céllal és/vagy irányvonallal (u.n. TREND-el),
illetve mindkettôvel, és ezt a kapcsolatot fenntartják az egész programozás ideje
alatt.
Az általunk forgalmazott összes Életenergia- és Életerô Készülékbe egy -vagy
tipustól függöen, akár több- Életenergia Generátor van
beépítve ! |
Az Életenergiával- és Életerôvel táplált és meghajtott Radionika
készülékek -általában- az alábbi -jól elkülöníthetô- részekbôl állnak, ill.
tevôdnek össze:
- Tuner for Target = A Target (célszemély/célszemélyek) radionika-tárcsái a
hangolásra (és a "target" radiónika kódjainak levételére és
beállítására szolgáló 3 db, pontos beosztással rendelkezô tárcsa)
- Tuner for Trend = A Trend (irányzat/irányvonal) hangolására -a kívánt cél
radionika beállítására-
- Chi Generator = beépített nagyerôsségü Életenergia Generátor-, vagy Generátorok
- a 2 tárcsa a beépített Életenergia Generátor fizikai / Hertz-i frekvenciával való
módulációjára / rezgésének a beállítására szolgál
- Stick pad = dörzspad (beállítási felület, a radionika arányok
"levételére" és beállítására szolgál)
- Well for Target Link = a Target kisugárzó felülete, a "minta"
elhelyezésére szolgál
- Well for Trend Link = a Trend kisugárzó felülete, a trend "mintájának" az
elhelyezésére szolgál
- Massive Life Force Field = erôs és hatásos Életenergia-mezô, amit a beépített
Életenergia Generátor (- vagy Generátorok!) biztosítanak
|

A RAD 2400 HD felépítése
|
 |
Tehát; miközben a Radionika készülékek
létrehozzák és fenntartják, ill. megtartják a megfelelô strukturális kapcsolatot,
(azaz szerkezeti kapcsot létesítenek és tartanak fenn a kívánt, megvalósulásra
váró TREND-ek, -események- és a cél -célszemély vagy célszemélyek, TARGET-ek,
valamint mindkettô között), addig a -beépített- Életenergia- és
Életerô Generátorok folyamatosan
generálva/fejlesztve és -ki-sugározva az Életerôt, a
szükséges, elengedhetetlen és megfelelô Energiát / Életerôt szolgáltatják
és biztosítják az óhajtott, vágyott események/TREND-ek és a vizualizált,
elérendô cél között, azok megvalósulása érdekében.
Kevesen tudják -és vannak tudatában annak, hogy- a radionika művelet sikerét a
radionika készüléket (és a programozót) körülvevô Életerô
(Életenergia-mezô) erôssége és sűrűsége garantálja
ami az eljárás során jelen van és amit -fel-használnak, valamint -másodsorban- az
elképzelt, (vizualizált) cél- és irányenergiák bonyolultsága, illetve
alkalmazhatósága.
Az átutalás erôssége és a kívánt cél elérésének és megvalósulásának
gyorsasága tehát igen nagy mértékben függ a radionika készüléket -és a
műveletet végrehajtó személyt- körülvevô Életenergia-mezô
erôsségétôl és intenzitásától, így tehát az Életenergia
Generátor által fejlesztett és sugárzott pulzáló Életenergia-mezô
erôssége és intenzitása döntô- és meghatározó a sikeres programozás
szempontjából!
Nagy segítséget jelenthet a programozásban a számítógépes
Radionika programok használata is! |
A Radionika készülékek elônye nagymértékű
rugalmasságukban rejlik, ugyanis ezek a készülékek szinte bármire beállíthatók,
(bárkinek és bárminek radionika aránya és kódja -u.n. "frekvenciája"-
könnyen megtalálható és levehetô) és bármely TREND programozására
felhasználhatók. Univerzálisak!
(Egy szép hasonlattal élve: magát az Univerzumunkat -és a Naprendszert- is
tekinthetjük úgy, mint egy gigantikus méretü radionika készüléket, ahol a radionika
arányokat/beállításokat a bolygók -egymáshoz képest- pillanatnyi helyzete
határozza meg => lásd ATGS 3000 - Asztro-Trend
Generátor készülékünket.)
|
ATGS 3000
 |
Az Életeneria
bizonyos törvények és törvényszerüségek alapján működik (valamint még
kijelenthetjük, hogy rá is hatnak az. u.n. univerzális törvények), melyek
közül talán az egyik legfontosabb (a negatív entropia elmélete mellett - ahogy
mi neveztük) Karl Hans Welz
elmélete és teorémája a 'Hiper-Tér Technológia' , és a 'Hiper Űr
Matematika' (mely a Radionikát -és annak elméletét is-
magába foglalja), valamint a Kozmikus Életerô -Egyetemes Életenergia- Fizika alapelve,
mely kimondja/kijelenti:
A TÁVOLSÁG STRUKTURÁLIS KÜLÖNBSÉG(ek) FÜGGVÉNYE !
Íme az Életenergiára- és
Életerôre vonatkozó pár fontos axióma:
az Életenergia omniprezens és
omnipotens, primordiális, kozmikus -készülékekkel is kimutatható- pulzáló energia
az Életenergia követi a
"negativ entrópia" elvét
az Életenergia bizonyos -organikus
és anorganikus- anyagokban akkumulálható (egyes anyagok jobban vonzzák, mások meg
"taszítják")
az Életenergia -megfelelô,
új csúcstechnológia révén- generálható (Életenergia- és Életerô
Készülékek)
az Életenergia a
"strukturális kapcsolatok" által átsugározható ("A távolság
strukturális különbségek eredménye")
az Életenergia fizikálisan és
mentálisan is modulálható, valamint mentálisan is irányítható (követi a
gondolatot)
LPOG 2400
 |
Régóta ismeretesek az Alacsony Frekvenciák elônyei.
Az agyhullámok mérhetô elektromos hatása az agyban létezô, (található) és
működô Életenergia impulzusainak az eredménye.
Köztudott, hogy az agy sokkal hamarabb alkalmazkodik és válaszol a direkt Életerô-ingerre, és könnyebben állítja be megfelelô
hullámhosszát (frekvenciáját) -és egyben az annak megfelelô tudatállapotot is!-,
amikor ugyanazzal az "anyaggal", illetve "közeggel", vagyis
ugyanazzal az energiával stimulálják, mint amit ô maga is elôállít: az Életenergiával !
Az Életenergia- és Életerô Készülékek
tehát használhatók -úgy is- mint a legmodernebb, legelôrehaladottabb és
leghatékonyabb Elmekészülékek, Észgépek és újfajta
-modern- Agytrénerek, mint a leghatásosabb relaxációs- és meditációs készülékek:
így a jótékony (és megfelelôen modulált) Életenergiát és Életerôt, most bárhol
és bármikor érezheti, tapasztalhatja és annak minden elônyével együtt-
élvezheti és felhasználhatja.
(Vége tehát a helyhezkötöttségnek, a mozgáskorlátozásnak, valamint a szemüveg,
fülhallgatók és egyéb nehézkes, fura és felesleges kellékek okozta
kényelmetlenségnek, melyeket a már elavúlt, régi -fény/hang tipusú- Agytréner
készülékek okoztak!!!) |
Régen ismert -de sajnos
manapság elfeledett- alapigazság: Életerô nélkül nincs-
és nem létezik távhatás!
Az Életenergia- és Életerô Készülékek,
ill. az Életenergia Generátorok egyik kulcsfontosságú
elônye, hogy a hatósugaruk korlátlan és hatásuk független a távolságtól!
Az Életenergia
strukturális transzferképességébôl adódóan, ha sajátmagát, szeretteit, vagy
bárki mást Életerôvel akar feltôlteni, energizálni,
gyógyító energiát vagy vitalitást szeretne Készülékébôl -át-sugározni, elég
egy kis -de igen hatásos!- diszkrét, zsebben- vagy táskában elférô,
kulcstartójára, vagy akár az autója belsô visszapillantó tükrére is akasztható- transzfer korong is mely összekötôként -strukturális
kapocsként-, összeköti, összekapcsolja Önt (vagy az illetô célszemélyt, vagy
célszemélyeket) az otthonában, irodájában vagy bárhol máshol a világon működô Életenergia- és Életerô Készülékével.
A teszt-kísérletünk -melyet gondoljuk és reméljük, hogy
már elvégzett és jó eredménnyel kipróbált Ön is-, megdönthetetlenül ezt
bizonyítja.
Ahhoz, hogy a Készülékébôl kiáramló jótékony Életenergiát mindenkor magához vegye és ebbôl bármikor
részesedni tudjon, szükségtelen Készülékét mindenhová
magával cipelnie.
Új Életenergia- és Életerô Készüléke
működhet akár otthon, vagy akár a munkahelyén, ahhoz, hogy a Készülékbôl az
Energia átsugározhasson Önre -és csakis Önre!-, elégséges egy speciális és egyedi
transzfer korong birtokában lennie, így teljesen
mindegy, hogy Készüléke -Életerô
Generátora- elôtt ül vagy tôle több mérföldnyire, -esetleg éppen a
földgömb másik oldalán/felén tartozkodik-, mert a Készüléke
által fejlesztett és sugárzott jótékony hatású Életenergiát
és Életerôt érezni és -fel-használni is tudja, bárhol és bármikor.
Csodálatos, nemigaz? Hihetetlennek tűnik? Javasóljuk, hogy próbálja ki és így
meggyözôdhet az itt elhangzottak valóságáról!
|

TC 99

|
Ezért ideális eszköz az Életenergia / Életerô Generátor az egészség,
személyes erônlét és vitalitás, a személyes -földi/materiális és szellemi-
gazdagság és bôség, valamint egy boldogabb, teljesebb, kiegyensúlyozottabb és
sikeresebb élet eléréséhez, megteremtéséhez és megtartásához.
És ami a legfontosabb: az Életenergia számára nem
léteznek határok sem idôben, sem térben!
(Tapasztalhatta ezt Ön is, ha már elvégezte a Kisérletünket!)
Összegzésként elmondható, hogy Életerô Készülékeink és az új Életenergia
Generátorok által fejlesztett és sugárzott Chi, Ki, Prána, Életerô, Életenergia bármilyen
pozitiv, nemes és építô/konstruktív célra felhasználható, saját- és
embertársaink javára és érdekében!

E - M A I L

eletenergia(a)gmail.com
|
Létezik egy teremtô, kreatív Energia, amelybôl minden dolgok vétettek, s amely a maga eredeti alakjában
áthatja és betölti az Univerzum terét.
Létezik egy teremtô kreatív Erô, amely lehetôséggel szolgál minden- és mindenki számára.
Az életenergia / életerô (chi, ki, mana, prana, pneuma, od, orgon, elan-vital, bio-energia, stb.)
a lét alapja. Minden ebbôl az energiából épül fel és ez hatja át.
Minden élôlény számára (lét)szükséges és -egyben- nélkülözhetetlen.
Minden cselekedetünkben -kivétel nélkül!- használjuk (felhasználjuk!),
függetlenül attól, hogy fizikai vagy szellemi tevékenységet végzünk.
Az Életenergia Generátorok
-mint nevük is jelzi- életenergiát, azaz életerôt
fejlesztenek és sugároznak. Csúcstechnológiánkak köszönhetôen teszik ezt
állandóan és folyamatosan, megszakítás nélkül, csupán egy kapcsolás által.
A Készülékekbôl kiáramló
generált -és modulált- vitális és jótékony Életenergiát bárki átveheti és (fel)használhatja. Mindenkinek saját
döntése és felelôssége, hogy ezt az energiát mire használja.
Megfelelô strukturális kapcsolatok által a Készülékek által generált életenergia modulálható, írányítható és átsugározható bárhova, bárkire,
és bármire.
Egy ilyen specifikus -hordozható és zsebben könnyen elférô- speciális strukturális
kapocs az életerô transzfer-korongpár, vagy az életerô fokozók
transzfer-korongal melyek 100%-os energia átvitelt, ill. átsugárzást biztosítanak, így bárhol
és bármikor érezheti és felhasználhatja -az otthonában vagy irodájában
működô- Készüléke által
fejlesztett és sugárzott életerô pozitív és jótékony hatását.
Készülékeink használhatók energizálásra,
relaxációra, meditációra, betegség-megelôzésre, (ön)gyógyításra,
személyiségfejlesztésre, valamint trend-programozásra [azaz a -különbözô-
célok, (vágyak), gyorsabb, könnyebb és hatékonyabb elérésére].
Az Életenergia- és Életerô
készülékek felhasználhatók minden
olyan tevékenységben, mely Életenergiát igényel.
És mivel minden tevékenységünkben használjuk is ezt az energiát, így hát
kijelenthetjük, hogy Készülékeink felhasználási területe szinte végtelen, csak a készüléket
programozó fantáziája és képzelôereje szabhat határt hasznosítási területüknek
és lehetôségeiknek!
Készülékeink kitünôen
használhatók úgy is mint a legmodernebb és leghatékonyabb Agytrénerek, relaxációs- és meditációs készülékek,
-felhasználva az Alacsony Frekvenciák modulációinak minden elönyét- direkt módon
stimulálva az agyat -és elmét-, mellôzve a már elavúlt hagyományos fény-hang
tipusú készülékek -immár felesleges és szükségtelen- nehézkes és fura
kellékeit, rendkivüli módon megkönnyítve alkalmazásukat.
Radionika készülékeinkbe beépített Életenergia Generátoraink sugározzák és garantálják az oly szükséges életerô-mezôt a készülék és a
készüléket programozó személy körül, valamint bíztosítják a radionika
programozás sikerét és -egyben- a vágyott cél megvalósításának gyorsabb
elérhetôségét is.
A "mágia"
magasszintű (csúcs)technológia! Életenergia
Készülékeink kitünôen használhatók, hogy
programozásukkal a vágyott trendek -a különbözô síkokon- megvalósuljanak.
Javasoljuk, hogy gyôzödjön meg most Ön is az itt leírtak valóságáról!
(Kezdje talán azzal, hogy érzékeli most tudatosan az Életenergiát, elvégezve az ingyenes Életerô-átsugárzási tesztet...)
Életenergia-
és Életerô Készülékeink minôségére büszkék vagyunk!
Készülékeinket most 3 éves kiterjesztett teljes
garanciával láttuk el!
|
|