ÉletENERGIA

  &  ÉletEnergia Készülékek

www.eletenergia.hu
[ ]

ÉletEnergia és ÉletErő Technológia: rövid összefoglaló (összegző)

.


Mottó | Idézet:
"Ha meg akarod ismerni a múltadat, - vizsgáld meg a jelenlegi körülményeidet.
Ha tudni akarod a jövődet, figyeld meg a jelenlegi cselekedeteidet!
Kínai közmondás

  ~    


ÉletErő Technológia: rövid összefoglaló

Rövid -általános technológiai- összefoglaló (összegző), az

ÉLETENERGIA & ÉLETERŐ TECHNOLÓGIÁRÓL

ÉletErő-Technológia: ÉletErő Generátorral működtetett ÉletEnergia Készülékek

* a testi, lelki és szellemi összhangért, harmóniáért és egyensúlyért  *


ÉletEnergia & ÉletErő


.

Az elektromágneses hullámokhoz hasonlóan az ÉletErő és az ÉletEnergia is mindenhol, mindenütt jelen van.

Ahogy az elektromágneses hullámok mindig és mindenhol körülvesznek bennünket, épp úgy az Életerő, (az Egyetemes Életenergia) is állandóan körülzárja, körülöleli az embert, de mivel láthatatlan, az átlag ember nem érzékeli olyan könnyen mint a fényt, a meleget vagy az elektromosságot.
Bátran kijelenthetjük, hogy mindannyian egy elektromágneses hullámokból és Életerőből álló energiaóceán közepén élünk.

Az Életerő és az Életenergia a lét alapja; egy pszichikai erő, "finom energia", mely minden mentális cselekedetben, gondolatban, spirituális folyamatban, minden lelki-, ill. szellemi gyakorlatban egyaránt megnyilvánul.

Minden amit ember létrehozott, és ami létezik, gondolat révén született -előszőr gondolatban keletkezett és csak utána manifesztálódott- és ezt a gondolatformát hatja át-és ad neki erőt (ÉletErőt) az Életenergia.

Az Életenergia és az Életerő tehát minden mentális cselekedet, spirituális tevékenység (ima, meditáció, stb.) és minden pszihikus cselekedet / cselekvés (gondolkodás, ön- és személyiségfejlesztő technikák, agy- és -távolsági- elmekontroll, valamint önprogramozás) erőforrása.

Az integrált ÉletErő Generátorral rendelkező és működő ÉletEnergia Készülékek, állandóan és folyamatosan, előállítják, generálják és sugározzák az ÉletEnergiát & ÉletErőt.

És, mivel a gondolat mindennek a gyökere, így tehát az ÉletErő Generátorok és ÉletEnergia Készülékek felhasználhatóak minden olyan tevékenységben amely (erős és hatásos) ÉletEnergia-mezőt igényel és használ.

EPG 1100
EPG 1100 ÉletEnergia Készülék (1999)
Egyik kedvencem... :-)

Az Életerő és az Életenergia a cél (az elérendő cél) és a kivánt hatás közötti hordozó, médium.
Felerősitve a kívánt trendet egy olyan energetikai-mezővé alakítja, mely körülveszi, körulöleli az illető személyt (vagy 'target' -cél-személyeket) és egy erőteljes, a kívánt hatásnak megfelelő, kellő sorsszerü befolyást gyakorolja rá, amely a vágyott és elérendő célhoz vezet. (!)

Olyan ez mint a Sors ereje, -erőmezője-, amely mindenhová elkíséri és áthatja a célszemélyt, a kellő hatást gyakorolva rá, amely a kívánt és elérendő cél irányában hat.

Régen ismert igazság: Életerő és Életenergia nélkül nem létezik távhatás!

Az ÉletErő a titka az állandó, pozitiv változások, az agy-, és (bármilyen távolságban ható) elme fölötti kontroll (önkontroll) terén, mert minden mentális cselekedetnek és szellemi tevékenységnek az ÉletEnergia képezi az erőforrását, a motorját!

.

Fel


Idézet / Mottó:
életenergia "Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot. Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. ...Úgy segített, hogy nem segíthetett."
József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött


Marketingszlogenek:
életenergia & életerő & chi életerő Összpontosítsd energiáidat az elérendő cél érdekében!
Az ÉletEnergia Készülékek
hatékonyan segítenek a vitális és kreatív Energia-utánpótlásban!


ÉletEnergia Készülékek


Az ÉletEnergia Készülékek -a beépített és integrált ÉletErő Generátorok révén- állandóan és folyamatosan Életerőt- és Életenergiát fejlesztenek- és sugároznak.

.

Tudjuk, hogy mindenfajta szellemi, spirituális és mentális cselekvés és tevékenység, (ima / imádkozás, meditáció, -vagy újabban a különféle- ön- és személyiségfejlesztő technikák, és -természetesen- a 'mágikus' praxisok és gyakorlatok, stb.) egyfajta ÉletEnergián & ÉletErőn alapuló technikák, ill. -számunkra- technológiák, melyek -külőnféle elméleteikkel együtt- kétségkívül az egyik legősibb formája az ember és a láthatatlan energiák interakciójának és egyben a legrégebbi módozata annak, ahogy az ember értelmet adott a "láthatatlannak", technológiát faragva az ismeretlenből.

.

Az ÉletErő a titka az állandó, pozitiv változások, az agy-, és (bármilyen távolságban ható) elme fölötti kontroll (önkontroll) terén, mert minden mentális cselekedetnek és szellemi tevékenységnek az ÉletenErgia képezi az alapját, az erőforrását, és a motorját!

.

Az ÉletErő átsugározható bárhova, áthidal minden távolságot, és hatása, -erőssége- független a -fizikai- távolságtól (lásd ezt az érdekes kísérletet az ÉletEnergia -távolságtól független- átsugárzására, végezze el az egyedi, bámulatos ÉletEnergia Transzfer Teszt-et!

Próbálja most ki Ön is és mondja el nekünk és barátainak, jóismerőseinek is, hogy mit érzett-, ill. hogyan érzékelte az ÉletEnergiát & ÉletErőt.

Az Egyetemes Életenergia Generátorok Életerőt fejlesztő- és sugárzó készülékek.
És teszik ezt szüntelenül, megállás nélkül, folyamatosan, a nap 24 órájában és a 7 minden napján.

.

 . .

Figyelem! | ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok Fontos és lényeges !
Minden egyes ÉletEnergia Készülékben -legalább- egy, igen erős és hatékony -eredeti(!), Szuper-Orgonit-ból készült- ÉletErő Generátor (Chi / Qi / csí Generátor & Prána Generátor & Orgone / Orgon Generátor) működik, mely állandóan, folyamatosan és megszakítás nélkül, előállítja, generálja és sugározza a pozitív, jótékony, dinamikus és vitális ÉletErőt & ÉletEnergiát !

.
.

EPG 1100 ET
EPG 1100 ET ÉletEnergia Készülék   (2001)

Az új, beépített és integrált Egyetemes Életerő Generátorokkal működtetett Életenergia Készülékének segítségével képes lesz arra, hogy:
életenergia készülék  :: életerő generátor (chi, ki, prana, od, orgon-energia) egészséges legyen és az is maradjon, tele energiával és vitalitással;
életenergia készülék  :: életerő generátor (chi, ki, prana, od, orgon-energia) előidézze és elősegítse -saját és mások- sikerét;
életenergia készülék  :: életerő generátor (chi, ki, prana, od, orgon-energia) bőséget és gazdagságot vonzon életébe;
életenergia készülék  :: életerő generátor (chi, ki, prana, od, orgon-energia) jólétben és biztonságban éljen;
életenergia készülék  :: életerő generátor (chi, ki, prana, od, orgon-energia) és, ...hogy belső, lelki nyugalmát és békéjét megteremthesse.

.

.

Az ÉletEnergia & ÉletErő felhasználási és hasznosítási területe szinte végtelen!
Miért?
Mert az ÉletEnergia Generátorok felhasználhatóak minden tevékenységben mely ÉletErőt igényel és használ.
És mivelhogy minden(fajta) tevékenységnek az ÉleErő az alapja, így az előbbi kijelentés teljesen helytálló.

RAD 2400 HD
RAD 2400 HD - ÉletErővel táplált- és működtetett Radionika tipusú ÉletEnergia Készülék

Ennek következtében -is- az ÉletErő Generátorok és ÉletEnergia Készülékek felhasználhatóak minden olyan tevékenységben amely (erős és hatásos) ÉletEnergia-mezőt igényel és használ.

Fontos!
Az ÉletEnergia Generátorok és -természetesen- Életenergia Készülékek -egyik- kulcsfontosságú előnye, hogy a hatósugaruk korlátlan és hatásuk független a távolságtól!
(Próbálja ki, végezze el az egyedi ÉletEnergia Transzfer Teszt-ünket!)

Különleges, speciális készülékeink segítségével (lásd a 'Katalógus' és az 'Ajánlott egységcsomagok' nevű oldalainkat) az ÉletEnergia modulálhatóvá válik bármilyen vágy- vagy cél elérésére, így az ÉletErő Generátorok hatásköre szinte végtelen, csak a készüléket használók egyéni fantáziája és képzelőereje szabhat határt felhasználási lehetőségeiknek!

Az ÉletEnergia Készülékekkel és ÉletErő Generátorokkal -és, további, speciális készülékeikkel-, most megvan a technológiailag is megalapozott lehetőség, hogyan összpontosítson sikeresen egy mentális -művelet, -programozás és -eljárás céljára, hogyan építsen ki, és hozzon létre egy kívánt irányvonalat ('trend'-et) és hogyan adjon és -egyben- biztosítson ERŐT -ÉletErőt és ÉletEnergiát- gondolatainak, vágyainak és kívánságainak ahhoz, hogy azok meg is valósúljanak és manifesztálódjanak!

RAD 5
RAD 5 Trend Generátor (2001)
Külső -kerék alakú-, 5 db. igen erős, integrált ÉletErerő Generátorral ellátott, Radionika tipusú ÉletEnergia Készülék

Az ÉletEnergia Generátorok és ÉletEnergia Készülékek legfontosabb funkciója tehát mindenekelőtt az, hogy ERŐT (ÉletErőt) ADJANAK -pozitív és kreatív- GONDOLATAINAK!

Ezért ideális eszközök az ÉletEnergia Készülékek -a beépített ÉletErő Generátorokkal egyetemben- az egészség, személyes erőnlét és vitalitás, a gazdagság és bőség, valamint egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és sikeresebb élet eléréséhez, megteremtéséhez és megtartásához.

És ami a legfontosabb: számára nem léteznek határok sem időben, sem térben!

ATG 12 / ATGS 12000
ATG 12 / ATGS 12000 - AsztroTrend Generátor | Külső ÉletErő Generátorral rendelkező ÉletEnergia Készülék

.

Fel / Ugrás az oldal tetejére... | Életenergia Készülékek | ÉletEnergia / ÉletErő | /userfiles/pages-hu/technologia-osszefoglalo | ÉletEnergia Készülékek / ÉletErő Generátorok


Idézet / Mottó:
életenergia "Egy fejlettebb lelket a magasabb (emelkedettebb) erkölcsösség / erkölcsiség különböztet meg a többiektől.."
Alex


Marketingszlogenek:
életenergia & életerő & chi életerő Kéne egy kis energia? Akkor kapcsold be az Életenergia Készülékedet!
Kéne még több energia? Akkor kapcsold be a másodikat is, és hagyd is bekapcsolva Életenergia Készülékeidet!  ;-)


Újtipusú Chi AgyTrénerek & ElmeTréner & PszichoTréner ÉletEnergia Készülékek


Az Életenergia Készülékek és Életerő Generátorok használhatóak -úgy is- mint a legelőrehaladottabb és leghatékonyabb Észgépek, Chi Agytrénerek , ElmeTrénerek és PszichoTrénerek, azaz;:
-talán- itt érvényesül a legjobban és itt idéz elő jelentős változást az Életenergia Generátorok biztosította új, élvonalbeli csúcstechnológia, az Életenergia modulálhatósága révén. mely a lehető legértékesebb és egyben a legkényelmesebb megoldást is jelentheti.

Csak egy transzfer korong (pl. a 'TC 99'), vagy egy megfelelő strukturális kapocs szükségeltetik, és új, csodálatos felszerelésének; Életenergia Készülékének és Életerő Generátorának-, vagy az új Életenergia Generátorja segítségével akár hagyományos(!) Észgépének, Agytrénerjének hatását, a jótékony (és megfelelően modulált!) Életenergiával, bárhol és bármikor érezheti, tapasztalhatja és -ennek minden előnyével együtt- élvezheti és felhasználhatja.
Vége tehát a helyhezkötöttségnek, a mozgáskorlátozásnak, valamint a szemüveg, fülhallgatók és egyéb nehézkes- és fura kellékek okozta kényelmetlenségnek!

Az ÉletEnergia strukturális transzferképességéből adódóan, ha önmagát / sajátmagát, szeretteit, vagy bárki mást, ÉletEnergiával és ÉletErővel akar feltőlteni, energizálni, pozitív -gyógyító- energiát vagy vitalitást szeretne sugározni, elég egy kis, de igen hatásos!, diszkrét, zsebben elférő transzfer korong is -mely -rendelése alapján- ÉletEnergia Készülékével együtt érkezik, és mely strukturális kapocsként, összeköti, összekapcsolja Önt (vagy az illető 'target' cél-személyt, vagy -személyeket) az otthonában, irodájában vagy bárhol máshol a világon működő integrált Életerő Generátorral rendelkező ÉletEnergia Készülékével.

LPOG 2400
LPOG 2400 HD (2001)
Beépített és integrált ÉletErő Generátorral és állítható frekvenciákkal működő Meditációs- és Relaxációs Chi AgyTréner, ElmeTréner és PszichoTréner tipusú ÉletEnergia Készülék, transzfer ÉletEnergia & ÉletErő koronggal

A transzfer korong birtokában teljesen mindegy, hogy ÉletEnergia Készüléke (Életerő Generátora) előtt ül vagy tőle több mérföldnyire, esetleg éppen a földgömb másik felén tartozkodik, mert -integrált- ÉletErő Generátora által fejlesztett és sugárzott jótékony hatású Életenergiát, mit ÉletEnergia Készüléke folyamatosan és folytonosan kisugároz, érezni és (fel)használni tudja, bárhol és bármikor.

Fel / Ugrás az oldal tetejére... | Életenergia Készülékek | ÉletEnergia / ÉletErő | /userfiles/pages-hu/technologia-osszefoglalo | ÉletEnergia Készülékek / ÉletErő Generátorok


Integrált ÉletErő Generátorokkal működő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülékek


.

Az új Egyetemes (Univerzális) Életerő Generátorok által Életenergiával táplált és meghajtott Radionika készülékek tökéletes eszközei egy boldog, kiteljesedett, gazdag életnek. ÉletEnergia Készülélek | Radionika

A Radionika készülék egy olyan eszköz, műszer, ill. szerkezet, mellyel ekvivalens -egyenértékű- strukturális kapcsolatokat (szerkezeti kapcsokat) tudunk létrehozni, melyek közvetlen -direkt- kapcsolatot teremtenek és összekapcsolnak bármilyen kívánt céllal ('target'-el) vagy irányvonallal ('trend'-el), illetve mindkettővel.

Miközben a Radionika készülékek (és FrekvenciaMinta Generátorok) létrehozzák a megfelelő 'strukturális kapcsolatot', azaz 'szerkezeti kapcsot' létesítenek és tartanak fenn a kívánt, megvalósulásra váró események (programozott trend-ek) és a cél / target (célszemély- vagy célszemélyek) között, addig az ÉletEnergia Készülékekbe beépített, integrált és ezeket működtető ÉletErő Generátorok, folyamatosan fejlesztve és sugározva az ÉletErőt, a szükséges és megfelelő Energiát (ÉletEnergiát!) szolgáltatják- és biztosítják az óhajtott, vágyott események (trend-ek) és a vizualizált, elérendő -programozott- cél között, azok megvalósulásának (manifesztációjának) érdekében.

Nyilvánvaló tehát, hogy a Radionika Készülék egy olyan eszköz mellyel ekvivalens, egyenértékű 'strukturális kapcsolatokat' ('szerkezeti kapcsokat') tudunk létrehozni, melyek -stabil- összeköttetést és kapcsolatot teremtenek- és összekapcsolnak bármilyen -kívánt- céllal vagy irányvonallal (trend-el), illetve mindkettővel.

Fontos!A radionika művelet -és programozás- sikerét a radionika készüléket körülvevő ÉletEnergia (ÉletEnergia-mező) erőssége és sűrűsége garantálja, ami az eljárás során jelen van és amit az eljárásban használnak, valamint az elképzelt (vizualizált) cél- és irányenergiák bonyolultsága illetve alkalmazhatósága.

Az -energia-átutalás erőssége és a kívánt cél elérésének és megvalósulásának gyorsasága tehát igen nagy mértékben függ a radionika készüléket -és a műveletet végrehajtó személyt- körülvevő ÉletEnergia-mező erősségétől és intenzitásától, így tehát az ÉletEnergia- és ÉletErő Generátor által fejlesztett és sugárzott pulzáló ÉletEnergia-mező erőssége, fluxusa és intenzitása döntő a sikeres programozás szempontjából. (!)

Az ÉletErő Generátorral működő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülékek előnye (a -'mágikus' pecsétekkel és szimbólumokkal ellentétben-) nagymértékű rugalmasságukban rejlik, ugyanis ezen készülékek (a radionika készülékek) szinte bármire beállíthatók és felhasználhatók.
Univerzálisak!

RAD 2400 HDS RAD 2400 HD
RAD 2400 HD - Beépített és integrált, erős (HD tipusú) Életerő Generátorokkal rendelkező, Életerővel működtetett- és fokozott Radionika Készülék (ÉletErő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülék)

Megfelelő intenzitású és erősségű, valamint folyamatos ÉletErővel ellátva, a mi Radionika készülékeink egyértelműen felsőbbrendűek mindenféle tradicionális radionika készüléknél, ill. hagyományos technikánál, ill. minden ilyen jellegű -táv-műveleteknél és -mostanra már elavúlt- másfajta készülékeknél, (bármely más változatokkal összehasonlítva, mint pl. a különböző hagyományos metódusok vagy vizualizációs technikák, és az összes hozzájuk kapcsolodó különféle eljárások és műveletek), ugyanis az ÉletEnergia a lét alapja, minden mentális cselekvés, spirituális tevékenység (ima / imádkozás, -dinamikus- meditáció és relaxáció, kontempláció, stb.) és minden pszihikus cselekedet (ön- és személyiségfejlesztő technikák, agy-, illetve, -távolsági- elmekontroll, önkontroll, öngyógyítás, önfejlesztés és önprogramozás) erőforrása és hajtómotorja.

A Hiper-Tér Technológia , és a Hiper -Űr- Matematika (mely a Radionikát és a Frekvencia-Minta Technológiát is magába foglalja), valamint a Kozmikus Életerő -Egyetemes Életenergia- Fizika alapelve:

A TÁVOLSÁG STRUKTURÁLIS KÜLÖNBSÉG(ek) FÜGGVÉNYE ™ !

RAD 2000
RAD 2000 : Beépített ÉletErő Generátorral működőRadionika tipusú ÉletEnergia Készülék

Mindezek után belátható, hogy ez a bámulatos új technológia (az ÉletErő Generátorok és ÉletEnergia Készülékek Technológiája) micsoda távlatokat nyit meg mindennemü távcselekvés számára, úgy az ön- és személyiségfejlesztés és az önprogramozás, valamint -a másokon is segítő- energizálás, energetikai tisztítás, pozitív-, jótékony energiákkal való feltőltés, valamint -a másokat is segítő- (táv)kezelés, gyógyítás, az öngyógyítás, ill. a profilaxia vagy betegségmegelőzés terén.

Így biztosíthatják mindenkor -az Ön számára is!- az az ÉletEnergia Készülékek és a készülékekben működő, integrált ÉletEnergia Generátorok a technológiai fölényt, úgy személyes kapcsolataiban mint üzleti ügyeiben, és bármilyen más irányú céltevékenységeiben is!

Az ÉletEnergia Készülékek és ÉletErő Generátorok segítségével a legjobb kezekbe helyezheti életét és sorsát (természetesen; az Önébe!), kezébe veheti saját sorsának irányítását; erőt (Életerőt!) adhat -pozitív és kreatív- gondolatainak, energiát biztosíthat -célratörő- vágyainak, cselekedeteinek és tetteinek, hogy programozott és kitüzött céljai megvalósúljanak és a kívánt események valósággá váljanak az anyagi világban is.  (!)

e-mail
E-Mail
Szívesen segítünk az Önnek -és céljainak- legmegfelelőbb ÉletEnergia Készüléket kiválasztani.

Összegzésként elmondható, hogy az új ÉletEnergia Készülékekben működő ÉletErő Generátorok által fejlesztett- és sugárzott ÉletErő bármilyen pozitiv és nemes célra felhasználható, saját- és embertársaink megsegítésében és érdekében!

.

Vissza a lap tetejére...


Mit tehet Önért egy új, élvonalbeli csúcstechnológia?!


Mottó
:
Semmi olyanról nem tudunk ami nem vezethető vissza -közvetve vagy közvetlenül- az ÉletEnergiára.
KHW & DS  


Marketingszlogenek:
életenergia & életerő & chi életerő A modern 'Techno-Mágus' oltára: íróasztalán az ÉletEnergia Készüléke, laptopján a Manifesztációs Radionika Program fut.


Adjon Erőt -pozitív és kreatív- gondolatainak és ötleteinek!

Az ÉletEnergia Készülékekbe beépített és integrált ÉletErő Generátorok segítségével kezébe veheti saját sorsa irányítását és erőt (ÉletErőt!) adhat -pozitiv és kreatív - gondolatainak, vágyainak, hogy azok manifesztálódhassanak és megvalósúlhassanak a fizikai síkon, a mindennapi életben is!

.

Többek között:
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Azonnali kontroll az élet minden területén - vegye kezébe sorsát és hajtsa végre az óhajtott változásokat!
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Csúcsteljesítmén - érje el a maximumot óhajtott tevékenységeiben; munkájában, hobbijában, üzleti tevékenységeiben, tanulmányaiban, a sportban, szexben (nemi életében) és élete még sok más területén is!
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Memória bővités - növelje meg agyának memória bankját és tanulja meg könnyedén előhivni az elraktározott adatokat!
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Stressz- csökkentés, levezetés és feloldás - tanuljon meg relaxálni, gyorsan és könnyedén lazítani!
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Energizálás és vitalizálás - energizálja- és töltse fel önmagát és szeretteit ÉletEnergiával és ÉletErővel - bármilyen távolságból!
ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok (Ön)Gyógyítás - a mentál erejének felhasználása gyógyulás cáljából!
LPOG 2400 DL ÉletEnergia Készülékek & ÉletErő Generátorok  Önfejlesztés, személyiségfejlesztés - erőteljes segítség állandó, pozitív változásokhoz!

ÉletEnergia Készülékek LPOG 2400 DL -újtipusú- Chi AgyTréner & ElmeTréner & PszichoTréner ÉletEnergia Készülék

  Keleti tradició zseniális kombinációja nyugati csúctechnológiával!

.


Az Egyetemes Életenergia Készülékek, integrált ÉletErő Generátoraik révén -mint nevük is mutatja- ÉletEnergiát és ÉletErőt fejlesztenek és sugároznak.
És teszik ezt szüntelenül, megállás nélkül, állandóan, folytonosan és folyamatosan, a nap 24 órájában és a 7 minden napján.

Az Életenergia a lét alapja és minden -mentális- cselekedet erőforrása.
Az Életenergia Készülékek és ÉletErő Generátorok felhasználhatóak minden tevékenységben mely Életerőt ígényel és használ.

Ezért ideális eszközök az Életerő Generátorral működő ÉletEnergia Készülékek az egészség, személyes erőnlét és vitalitás, a gazdagság és a bőség, valamint egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és sikeresebb élet eléréséhez és megtartásához.

És, ami a legfontosabb, számára nem léteznek határok sem időben, sem térben.
Tapasztalhatta az Életenergia Transzfer-Teszt elvégzése során!

Az Életenergia Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek használata egyszerű és könnyű!

Az Életenergia Generátorok megszakítás nélkül, állandóan fejlesztik, generálják és sugározzák az Életerőt, mely megfelelően modulálva, egy strukturális kapcsolat vagy egyéni közvetítő korong által, az illető személyre átsugározva, nagymértékben hozzájárulnak vágyainak és céljainak könnyebb és gyorsabb eléréséhez.

ATGS 3000
ATGS 3000 (2001): 12 db szupererős ÉletErő Generátorral működő Asztro-Trend Generátor tipusú ÉletEnergia Készülék

Ezért, az Univerzális ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek döntő eszközök lehetnek a vágyott célok elérésében és valóra váltásában.

A felhasználónak és az ÉletEnergia Készüléket programozónak, csupán egy kapcsolásra van szüksége, valamint hajlandóságra, hitre, megfelelő akaratra, széles látókörre és nyitott elmére e- új- tehnológia iránt.

Az ÉletEnergia Készülékekbe beépített ill. integrált Életenergia Generátorok Energiát (ÉletErőt!) biztosítanak vágyainknak és cselekedeteinknek, hogy kitüzött céljainkat -könnyebben és hamarabb- elérhessük.

Vissza a lap tetejére...


Életenergia & Életerő

ELMÉLET és TECHNOLÓGIA


Mottó
:
'Az Energia minden és minden Energia'.
DS  

Láthatatlan Energiák

Az emberiség a világegyetemmel összefüggő, a világról alkotott képe és ismereteinek nagy része a láthatatlan energiákkal kapcsolatos tapasztalatoknak az eredménye.
Ezek az energiák, az ember, illetve az emberi agy elvonatkoztató képességének eredményeként, ősidők óta intenzíven foglalkoztatták az emberiséget.
Megismerésük és hasznosításuk az emberi fajnak egyik legjellemzöbb vonása.

A láthatatlan energiákat (gravitáció, elektromágneses energia, radioaktivitás, stb.) szabályozó törvények ismerete számos technológia fejlődését tette lehetővé (az egyszereübb villamos árammal működő gépektől egészen az atomreaktorokig).

De létezik még egy energia, mellyel az emberiség évezredek óta kapcsolatban áll, amit egyes, fejlettebb mentális szinten alló személyek ismertek és fel is használtak, talán még mióta az emberiség benépesitette e bolygót.
Ez az energia az Életerő.

Mindenfajta szellemi és spirituális cselekedet és tevékenység, (ima / imádkozás, meditáció,  -vagy újabban, az ön- és személyiségfejlesztő technikák, vagy mágikus programozások, stb.) egyfajta Életerőn alapuló technikák, ill. egyfajta technológia, mely kétségkívül egyik legősibb formája az ember és a láthatatlan energiák interakciójának és egyben legrégebbi módozata annak, ahogy az ember értelmet adott a "láthatatlannak", technológiát faragva az ismeretlenből.

Az elektromágneses hullámokhoz hasonlóan az Életerő & Életenergia mindenhol, mindenütt jelen van.
Tehát, bátran kijelenthetjük, hogy mindannyian egy elektromágneses hullámokból és Életerőből álló energiaóceán közepén élünk.

Az ÉletErő egy "finom-energia", pszichikai erő, mely minden mentális cselekedetben,spirituális folyamatban, minden lelki-, szellemi gyakorlatban egyaránt megnyilvánul.

Az ÉletEnergia tehát a lét alapja, valamint minden mentális cselekvés, spirituális tevékenység (ima, meditáció, stb.) és minden -tudatos- pszihikus cselekedet (mint pl. az ön- és személyiségfejlesztő technikák, agy- és -távolsági- elmekontroll, vagy önprogramozás) erőforrása.

Az Életerő a cél és a kivánt hatás közötti hordozó, médium.
Felerősitve a kívánt trendet egy olyan energetikai mezővé alakitja, mely körülveszi, körulöleli az illető személyt (vagy cél-személyeket) és egy erőteljes, a kívánt hatásnak megfelelő, kellő sorsszerü befolyást gyakorolja rá, amely a vágyott és elérendő célhoz vezet.

Olyan ez mint a Sors ereje, -erőmezője-, amely mindenhová elkíséri és áthatja a célszemélyt, a kellő hatást gyakorolva rá, amely a kívánt és elérendő cél irányában hat.

Régen ismert igazság: Életerő nélkül nem létezik távhatás!

Az Életerő a titka az állandó, pozitiv változások, az agy- és önkontroll, és (bármilyen távolságban ható) elme fölötti kontroll terén, mert minden mentális cselekedetnek és szellemi tevékenységnek az Életenergia képezi az erőforrását, motorját!

Az Életenergia a gondolatot követi, tehát mentálisan irányítható és bármilyen távolságra ki-, ill. átsugározható.
A gondolat Energia, tehát információhordozó is egyben.
A gondolat a gyökere és forrása a szónak, szándéknak és cselekedetnek, valamint mindenfajta tevékenységnek is a kiindulópontja, így az általunk óhajtott irányvonalnak -trendnek- és cselekedeteknek is.
Vigyázzunk tehát gondolatainkra, mert gondolatainknak alkotó, teremtő erejük van!

A történelem folyamán az ÉletEnergiát és ÉletErőt különféle nevekkel illették (Prana, Mana, Chi, Ki, Nap-Éter, Ódikus Érő, Elektromos- és Mágneses Fluidum, Orgon(e) / Orgon-energia, Aura, Bioenergia, Bioplazma, Pszichikai Érő, Univerzális Életerő, Egyetemes Életenergia, Egyetemes Alkotó Energia, Kozmikus Erő, Fényenergia, Fehér Fény, Mentál Erő, Varázserő, Asztrál Fény, stb., stb.), de végeredményben, ugyanarról az energiáról volt szó.

Az ősi, 5000 évnél is régebbi indiai spirituális hagyomány egy PRANA-nak nevezett egyetemes energiáról beszél, melyet minden élet alapvető alkotórészének és forrásának tekint.
A Prana (ejtsd: prána) szó fordítása: "abszolut energia".
A Prána az élet lélegzete, mely mindent átjár, minden formán és testen átáramlik és életet lehel beléjük.

A kínaiak már a Krisztus előtti 3. évezredben említést tesznek egy kozmikus, vitális energia létezéséről, melyet ők CHI-nek (csi-nek) neveztek.
Yin-Yang Az Egyetemes Életerő energiája a Chi.
Ez minden energia ősforrása és a létezés különböző területein, különböző frekvenciában jelenik meg.
Az élet megnyilvánulásának tudati síkja a magunkhoz vett és elraktározott Egyetemes Életenergia frekvenciájától függ.
Minden anyag, minden test, élő és élettelen, egyaránt ebből az energiából épül fel, és ez hatja át.
LAO-CE 'anyagtalan leheletnek' nevezte.
A Chi egy különleges, jelentős erőként létezik a testben. Kétpólusú erőt tartalmaz: Yint (Jin-t) és Yangot (Jang-ot).
Amikor a Yin és a Yang egyensúlyban van, az élő szervezet egészséges, ha kiegyensúlyozatlan, betegség állhat be.
Az ősi gyógymódok egyik megfoghatatlan elve a Chi-nek, az Életerőnek a megértésében rejlik.

A polinéziaiak MANA-nak hívták a titokzatos Életerőt, amiből a Kahuna gyakorlása is ered.

Időben sokkal közelebb hozzánk, Franz Anton Mesmer Párizsban végezte orvosi tanulmányait és itt kísérletezik az Életerővel, melyet "mágneses fluidumként", illetve "állati -animális- magnetizmusként" határoz meg.
Mesmer egyben az Életerő-akkumulátor feltalálója is.

A XX.-ik század elején dr. Kilner ezreken vizsgálta az emberekből kisugárzó energiát, az "aurát".

Ugyancsak a századforduló táján dr. Albert Abrams, foglalkozni kezd és tanulmányoz több fajta, nem hagyományos gyógyítási módszert.
Ezeknek eredményeként megépíti az 'Oscilloclast' nevu készülékét, amit a radionika készülékek prototipusaként is elfogadhatunk.
Helyesen feltételezi, hogy léteznie kell valamilyen közegnek, mely készülékét -láthatatlan szálakkal- összeköti páciensével.

Dr. Wilhelm Reich pszichiáter, Freud kollegája, a XX.-ik század 30-as és 50-es évei között, kora legfejlettebb elektronikájának és orvosi műszereinek felhasználásával kísérletezett az általa "Orgone" (orgon)- nak nevezett Életenergiával.
Wilhelm Reich bizonyította be elsőnek, hogy egy Életerővel telített közegben az elektroszkop mutatója jobban kileng.
Szerinte az Orgone (orgon-energia) általánosan jelenlévő elsődleges -primordiális- kozmikus energia, mely egyértemüen kimutatható és bizonyítható vizuális, termikus vagy elektroszkopikus muszerekkel, ill. a Geiger-Mueller féle készülékkel.

A XX. század közepén dr. Ruth Drown és dr. George de la Warr kifejlesztették a Radionikát, a távolról mérés, diagnosztizálás és gyógyítás tudományát, amelyben az Életenergiát használták méréseikhez és a gyógyításaikhoz.

A '90-es évek végre meghozták a -sokak által- várva várt áttörést, a régota vágyott felfedezést: az Életenergia Generátorok feltalálását.
Több mint 30 éves kutatói és fejlesztési munka után, Karl Hans Welz feltalálja és megépíti az első Életenergia Generátort.
Ezzel párhuzamosan kidolgozza elméletét -a Hiper Tér matematika segítségével- az ÉletEnergia és az ÉletErő tanulmányozásával és működésével kapcsolatosan.

Az Életenergia és az ÉletErő egy másfajta Térben, (tértipusban) hat, más síkokon -is- működik, mely teljesen eltér a mi, ismert, háromdimenziós terünktől, egy úgynevezett Hiper-Térben, melyben azonos dolgok, tárgyak direkt -egyenes-  kapcsolatot, illetve kontaktust teremtenek.
Ezen jól ismert tényből most már következtetni tudjuk a természeti törvényt, melynek alapján az Életenergia muködik és amely kimondja, hogy:

"A TÁVOLSÁG STRUKTURÁLIS KÜLÖNBSÉG(ek) EREDMÉNYE ™".

Az Életerő könnyedén áthidalja a fizikai teret az azonos strukturák, identikus strukturális kapcsolatok segítségével.
Az Egyetemes Életenergia, tehát háromnál több dimenzióban létezik.
Az Életenergia mindenhol jelen van, áthatól minden téren, minden élő és élettelen testen valamint minden testet összeköt egymással.
Ez az energia-mező változása megelőzi az anyagi világban beálló bármely változást.

Az Életenergiára érvényes a NEGATIV ENTRÓPIA törvénye -elve-.
Az Univerzális ÉletErő- és ÉletEnergia-mező -mivel az Entrópia ellentéte- folyton több energiát termel, energiája egyre nő.
Egy szép hasonlattal élve, olyan ez, mint egy bőségszarú, amelyből bármennyit is veszünk ki, mindig teli marad.

Ezek a gondolatok, ezek az elvek nagyon magukkal ragadóak és reményteljes jövőt vetítenek elénk.
Sokan, nagyon sokan, akik foglalkoztak- és tanulmányozták az Egyetemes Életenergia-mezőt, reményüket fejezték ki, hogy talán egy szép napon az emberiség képes lesz olyan készüléket tervezni és megépíteni, amely be tud majd hatólni az Egyetemes ÉletEnergia-mezőbe, és kinyeri belőle számunkra a szükséges energiát (-természetesen- anélkül, hogy működése bármi veszélyt jelentene számunkra).

Nos, ez a nap már több mint pár évtizede, hogy már eljött -és az első lépések is már jóval előtte meg voltak már téve-, ugyanis 1991-ben, több mint három évtizedes -az Egyetemes Életerővel való foglalkozás, kutatás és kisérletezés után-, Karl Hans Welz, feltalálja és megépíti a világon az első ÉletErő Generátort, mely folyamatosan elő tudja állítani számunkra a szükséges ÉletEnergiát, amit aztán felhasználhatunk magunk és mások érdekében és megsegítésében.
Egy évre rá, 1992-ban felfedez egy új, az eddig feltalált leghatékonyabb speciális anyag-mátrixot az Életenergia akkumulációban: az Orgonite®-ot.

EPG 1100
EPG 1100 (2001): Beépített Életerő Generátorral és állítható frekvenciával működő Életenergia Készülék

Az Életerőt -általában- élőlények generálják és ők is használják fel.
A gondolat a gyökere és forrása az érzelmeknek, a szónak, szándéknak és cselekedetnek.
A gondolat energia, és mint minden energia: információhordozó is egyben.
A gondolat tehát mindennek a kiindulópontja és a forrása, így az általunk óhajtott irányvonalnak -trendnek- és cselekedeteknek is.
Az ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek legfontosabb funkciója mindenekelőtt az, hogy ERŐT (ÉletErőt!) ADJANAK -pozitív, alkotó- GONDOLATAINKNAK!

Lásd még külön "Elmélet & Technológia" weboldalainkat is!

Vissza a lap tetejére...


Vitális Energiával működő Meditációs-, Relaxációs és Stressz-oldó Észgépek & Elmegépezetek és Észkerék-készülékek

Memórianövelő és intelligenciafejlesztő műszerek és berendezések


Chi
AgyTréner, ElmeTréner és PszichoTréner tipusú ÉletEnergia Készülékek


Neuro-Technológia
™ & Tudati-Technológia

Mottó:
"Tudjuk, hogy mindennapi létezésünket, nagyban determinálják az érzéseink, a viselkedésünk. Ahhoz, hogy viselkedésünkön változtassunk, tudatállapotunkon, gondolkodásunkon kell változtatni. A változtatás egyik kulcsa, agyunk tevékenységének megváltoztatása".
Csontos - Decker - Kormány


Új Elme készülékek, Észgépek, valamint Chi Agytrénerek, ElmeTrénerek és PszichoTréner ÉletEnergia- és ÉletErő Készülékek a harmadik évezredben


A továbbiakban bemutatjuk a legújabb, legmodernebb, leghatékonyabb és leghatásosabb Észgép-Technológiát, illetve Elmegépezetet és Chi Agytrénert & ElmeTrénert & PszichoTrénert, annak felhasználását élete megtervezéséhez-, könnyebbé- és jobbátételéhez, melyekkel -ha Őn is úgy akarja,- pozitiv írányba, gyökeresen megváltoztathatja életét.

Megbizonyosodhat róla, hogy az ÉletEnergia Készülékekbe integrált Életenergia Generátorok -és tartozékai-, messze felülmúlják a -mostanra már elavult- hagyományos fény-hang tipusú készülékek lehetőségeit és eredményeit.

LPOG 2400
LPOG 2400 (2001): frekvencia beállítási lehetőséggel ellátott és belső ÉletErő Generátorral működtetett Chi AgyTréner, ElmeTréner és PszichoTréner tipusú ÉletEnergia Készülék

Az Életenergia Generátorok feltalálása előtt a leghatékonyabb önfejlesztő és önsegélyző módszerek az emberi agy működésével kapcsolatos ismereteken alapultak, melynek stimulálását audio-vizuális ingerek segítségével érték el.

Most már megállapitást nyert, és immár elfogadott tény, hogy, legyen az gondolat, érzelem, érzés vagy érzéklet, megfelel neki egy bizonyos agyhullám, egy sajátos (agy)frekvencia, illeteve tudat-, vagy tudatossági szint.

Az agyhullámok ellenőrzésével és irányításával, az általunk óhajtott tudatszintet idézhetjük elő. (!)

Valamennyi hagyományos -hang és/vagy fény effektusokon alapuló- készülékeknek (u.n. agytrénereknek) van egy igen nagy és jelentős hátrányuk:
ahhoz, hogy hatékonyságukat kifejtsék, -efektív- viselnünk, használnunk kell őket működés közben.

Nyilvánvaló, hogy ezeket éppen azokban a helyzetekben nem lehet viselni, amikor igazán szükség lenne rájuk!
Gondoljanak csak egy első randira, írásbeli- vagy szóbeli vizsgára, vagy akár sporttevékenységek közben!

Új ÉletErő technologiánk révén és ennek -hathatós- segítségével az -ehhez a hátrányhoz kötödő- összes lényeges probléma megoldódott.

.

Az ÉletEnergia Készülékek, pontosan az Életenergia modulálthatósága-, valamint az Életerő Generátorok dinamikussága és dinamizmusa révén, használhatók mint a legújabb, leghatékonyabb és leghatásosabb Észgépek és -újtipusú- ChiAgytrénerek és PszichoTrénerek:
ugyanis, itt érvényesül talán a legjobban és itt idéz elő jelentős változásokat az Életenergia Generátorok és ÉletEnergia Készülékek biztosította új, élvonalbeli csúcstechnológia, mely a lehető legértékesebb és egyben a legkényelmesebb megoldást is jelenti.

LPOG 2400 DL
LPOG 2400 DL - ChiAgytréner, ElmeTréner és PszichoTréner ÉletEnergia Készülék

.

Az ÉletEnergia Készülékekben működő Életerő Generátorok -mint nevük is mutatja-, Egyetemes Életenergiát fejlesztő- és sugárzó készülékek.

Az ÉletErőnek az oszcilláló-, és pulzáló jellegzetessége egy csodálatos és lenyugöző felhasználását és hasznosítását tárja fel, illetve vetíti elő.

Az agyhullámok mérhető elektromos hatása az agyban létező, (található) és muködő Életenergia impulzusainak az eredménye.
Éppen ezért sokkal ésszerűbb és célravezetőbb az Életerőt közvetlenül egyenesen az agy felé-, ill. az agyra irányítani, fények, hangok, vagy mini elektromos sokkok igénybevétele nélkül.

Köztudott, hogy az agy sokkal hamarabb alkalmazkodik és válaszol a direkt Életerő-ingerre, és könnyebben állítja be megfelelő hullámhosszát (frekvenciáját) -és egyben az annak megfelelő tudatállapotot is-, amikor ugyanazzal az "anyaggal", illetve "közeggel", (vagyis ugyanazzal az energiával) stimulálják mint amit ő maga is előállít: az Életenergiával.

Az Életerő Generátorokat és speciális Életenergia Készülékeiket be lehet állítani arra, hogy alacsony frekvenciájú (alacsonyan pulzáló) Életerőt bocsássanak ki, az agy Alfa, Béta, Delta és Téta frekvencia-tartományainak megfelelően.

Brainwaves / Agyhullámok :: ChiAgytréner :: PszichoTréner :: Életenergia Készülék | ÉletEnergia & ÉletErő: www.eletenergia.hu
Agyhullámok

Lévén, hogy lüktető, pulzáló Életerőt közvetít, s nem fényt és hangot, az Életenergia Generátorok és speciális Életenergia Készülékei azonnal és direkt módon hatnak az agyra, az idegrendszerre és -egyben, az egész- testre, és hatalmas előnyük, hogy bármely távon muködőképesek (lásd; Életenergia transzfer-tesztünket!).

Az ÉletEnergia Készülékek és az ÉletErő Generátorok hatásmezejében, az agy szinte azonnal alkalmazkodik annak frekvenciájához és így sokkal könnyebben fenn is lehet tartani a megfelelő elme és tudatállapotot !

Az új technológiánk révén Elme Készülékének, Észgépének, AgyTrénerének jótékony hatását, ÉletEnergia Készülékének és Életerő Generátorának segítségével, akkor is igénybe veheti és használni tudja, amikor más körülmények között lehetetlen volna.

Létesítsen egy strukturális kapcsolatot, illetve vigye magával a transzfer-korongot, mely diszkréten elfér a zsebében!
Ennyi az egész!

Ön nyugodtan lazíthat, relaxálhat, meditálhat, gyógyulhat, gyógyíthat, tanulhat, vizsgázhat, versenyezhet vagy éppen szokásos (üzleti) tevékenységeit is végezheti.

Van egy jó hírünk azok számára is, akik régi, hagyományos tipusú Agytrénerrel rendelkeznek:
az új Életenergia Generátorok (meg)tervezésének köszönhetően, egyes hagyományos tipusokat kombinálni lehet ezzel az új és bámulatos tehnológiával.
Csatlakoztassa Életenergia Generátorunkhoz régi, hagyományos tipusú Agytrénerét és élvezze a -megfelelően modulált- ÉletEnergiát & ÉletErőt, valamint az ÉletErő Generátorok és ÉletEnergia Készülékek által nyújtott élőnyöket bárhol, bármikor!

.

Csak egy -egyedi- transzfer korongpár egyik fele (pld. a TC 99 -strukturális kapcsolat / transzfer korongpár) vagy egy megfelelő strukturális kapocs szükségeltetik és beépített Életerő Generátorának hála, ill. a segítségével, az ÉletEnergia Készülékből kisugárzott jótékony (és megfelelően modulált) ÉletenErgiát, bárhol és bármikor érezheti, felveheti-, (meg)tapasztalhatja és -minden előnyével együtt- felhasználhatja- és élvezheti.

Vége tehát a helyhezkötöttségnek, a mozgászkorlátoásnak, valamint a hagyományos Agytréner készülék kellékek -szemüveg, fülhallgató és egyéb nehézkes és furaságok- okozta kényelmetlenségnek!

TC 99

ÉletEnergia TC 99 strukturális kapcsolat ÉletEnergia transzfer korongpár

Az Életenergia strukturális transzferképességéből adódóan, ha sajátmagát-, szeretteit-, vagy bárki mást ÉletEnergiával és ÉletErővel akar feltőlteni, energizálni, gyógyító energiát vagy vitalitást szeretne sugározni, elég egy kis, de igen hatásos!, (diszkrét), zsebben elférő transzfer korong is, mely strukturális kapcsolatként, összekapcsolja Önt (vagy az illető személyt, -vagy személyeket-) az otthonában, irodájában vagy bárhol máshol a világon muködő beépített ÉletErő Generátorral rendelkező ÉletEnergia Készülékével. TC 99

A transzfer-korong birtokában teljesen mindegy, hogy Életerő Készüléke előtt ül vagy tőle több mérföldnyire, esetleg éppen a földgömb másik felén tartozkodik, mert a -beépített ÉletErőGenerátora által fejlesztett jótékony hatású Életenergia, átsugárzik Önre (és csak Önre!) így az ÉletEnergiát érezni és használni tudja, bárhol és bármikor, és élvezheti ennek minden előnyét.

LPOG 2400 DL
LPOG 2400 DL (Low Puls Orgone Generator) - Chi Agytréner, ElmeTréner és PszichoTréner
beépített ÉletErő (Orgon) Generátorral működő ÉletEnergia Készülék

.

Ez a rendkivuli Neuro-Technológia sokkal hatásosabb, messze felülmúlja és lényegesen túlhaladja az előbb említett, összes szokványos, lassan idejétmúlt fény-hang tipusú (vagy mini elekromos-sokkot kibocsátó) készülékeket, a hozzájuk kapcsolódó (néha fura) szerkezeteket és e készülékek adta lehetőségeket, valamint az összes eddig ismert önfejlesztő- és önmotivációs technikákat.

LPOG 2400
LPOG 2400 DL Elmegép (2001): Chi AgyTréner & ElmeTréner & PszichoTréner ÉletEnergia Készülék

Az ÉletEnergia Készülék és az ÉletErő Generátor egy új, elegáns megoldása egy régi problémának: hogyan generáljunk, miként hozzunk létre, állandó jellegű, pozitív változásokat?

Az ÉletErő Generátor és ÉletEnergia Készülék egy új korszak előfutára, mely már a XX. század utolsó évtizedében a harmadik évezredet vetítette előre a legújabb generációs Észgép és AgyTréner technológiában.

Így biztosítják mindenkor Ön számára is az Életenergia Generátorok és az ÉLETENERGIA KÉSZÜLÉKEK a mindenkori technológiai fölényt, úgy személyes kapcsolataiban mint üzleti ügyeiben, és bármilyen más irányú céltevékenységeiben is!
Bárhol! Bármikor!

Vissza a lap tetejére...


ÉletErő Generátorral ellátott, ÉletErővel és ÉletEnergiával táplált és működtetett

Radionika és
Radionika
tipusú ÉletEnergia Készülékek

Neuro-Kibernetikai Programozás


Mottó
:
"Az, ki ismeri a Rezgések Törvényét, mindent ismer".
Hermes Trismegistus


Az új Egyetemes (Univerzális) Életerő Generátorok által Életenergiával táplált és meghajtott Radionika készülékek (és FrekvenciaMinta Generátorok) tökéletes eszközei egy boldog, kiteljesedett, gazdag életnek.

Segítségükkel az Életenergia 'modulálhatóvá' válik bármilyen vágy és / vagy cél elérésére, ezáltal -is- az Életerő Generátorok és az ÉletEnergia Készülékek hatásköre szinte végtelen, csak a készülékeket használók egyéni fantáziája és képzelőereje szabhat határt felhasználási lehetőségeiknek!

Miközben a Radionika készülékek (és -esetekben- a FrekvenciaMinta Generátorok) létrehozzák a megfelelő 'strukturális kapcsolatot', azaz 'szerkezeti kapcsot' létesítenek és tartanak fenn a kívánt, megvalósulásra váró trend-ek (programozott események) és a cél / target (célszemély- vagy célszemélyek) között, addig az ÉletEnergia Készülékekbe beépített, integrált és ezeket működtető ÉletErő Generátorok, folyamatosan fejlesztve és sugározva az ÉletErőt, a szükséges és megfelelő Energiát (ÉletEnergiát!) szolgáltatják- és biztosítják az óhajtott, vágyott események és a vizualizált, elérendő cél között, azok megvalósulásának érdekében.

FPG 2400
FPG 2400
Frekvencia-Minta Generátor (2001)

Az ÉletEnergia Készülékek és az Életenergia Generátorok elsődleges feladata tehát, hogy erőt (Életerőt!) biztosítson az Ön -pozitiv- gondolatainak, valamint változtatási szándékainak és vágyainak.

Kulcsfontosságú előnyük, hogy hatósugaruk korlátlan és hatásuk független a távolságtól!

Ez azt jelenti, hogy Ön használni tudja e csodás felszerelését (integrált ÉletErő Generátorral ellátott ÉletEnergia Készülékét) és érezni fogja annak kedvező és jótékony hatását, működtetheti Neuro-Kibernetikai Programozását, (mely egyike a legelőrehaladottabb Neuro-Technológiai módszereknek), és egyben Trend- és Irány-, valamint Célmenedzsmentjét is; bárhol, bármikor, és bármely aktivitása közben is.

A Neuro-Kibernetikai Programozás™ egy új technológia döntően meghatározó és szerves része, mely bizonyos technikák, illetve ÉletErő Generátorán és speciális ÉletEnergia Készülékein (pld. az Életerővel táplált-, működtetett- és meghajtott Radionika készülékeken) végzett beállítások -vagy különböző archetipus minták és -mágikus- szimbólumok- segítségével lehetővé teszi az Ön számára, hogy a leghatásosabban befolyásolni tudja önfejlesztését- és egyben személyiségének fejlesztését is, önprogramozását, siker-kontrollját, -programozott- céljai elérését és, hogy állandó jellegű pozitív irányú változásokat hozhasson létre életében. (!)

Az ÉletErő Generátorok és az ÉletEnergia Készülékek segítségével, valamint, egy -egyedi- strukturális kapocs létrehozásával, illetve beiktatásával, Ön (mint célszemély, azaz; 'target') -stabil- kapcsolatot létesíthet bármilyen óhajtott, vágyott eseménnyel (trend-el) és céllal, ezáltal egy erőteljes és igen hatékony eszköz lesz a kezében, mellyel könnyebben és rövidebb időn belül elérheti kituzött céljait, és képes lesz megváltoztatni külőnböző -nemkivánatos- szokásokat, magatartásokat, életstilust és -így egyben- magát az életet is.

Ezt a módszert, ezt a folyamatot nevezzük mi Neuro-Kibernetikai Programozás™nak (vagy röviden NKP-nak), melynek segítségével olyan (mentális) programokat tervezhet és dolgozhat ki, melyek átütő sikerét bíztosíthatják élete bármely területén.

Akár lakásából (vagy irodájából ) is működtetheti NKP-ját, mivel ÉletEnergia Készülékébe integrált és készülékében működő ÉletErő Generátora állandóan és folyamatosan fejleszti az Életenergiát és Életerőt, mely egy transzfer korong (pl. TC 99), vagy egy megfelelő strukturális kapocs által átáramlik-, átsugárzik Önhöz, bárhol is lenne, néhány tömbháznyira csak, vagy a Föld túlsó oldalán.

RAD 3000
RAD 3000: Beépített és integrált ÉletErő Generátorokkal működő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülék

Tudjuk, hogy a gondolat (is) energia.
Ha bárkire vagy bármire gondolunk, -ha igen csekély mértékben is, de- energiát küldhetünk neki.

Az emberi agy kitünő "szerkezet"  kapcsolatok létesítésére.
Ha egy adott célra vagy célpontra (személy; helyzet; vágyott-, ill. kívánt esemény) összpontosítunk, agyunk szerkezeti kapcsot létesít-, azaz; strukturális kapcsolatba lép vele.

Ennek az egyszeru módszernek -a mentális programozás szempontjából- az a nagy hátránya, hogy képtelenek vagyunk huzamosabb ideig egy és ugyanarra -a dologra- koncentrálni, hogy energiát adhassunk és küldhessünk neki, hisz agyunk egyik jellegzetessége éppen az állhatatlanság, a "mozgás", egyik mentális képről a másikra való "ugrálás".
Ezért jelent nagy előnyt olyan készülékekkel, olyan technológiával és technikákkal dolgozni, melyek úgymond "befagyasszák" a strukturális kapcsolatokat.

Az ÉletEnergia Készülékekkel és az Életenergia Generátorokkal, valamint az ÉletErővel táplált Radionika készülékek, minden kétséget kizáróan, kísérletileg is bebizonyítottuk, hogy az "egyenértéku", "ekvivalens" strukturális kapcsolatok ugyanolyan hatásosan és hatékonyan teszik lehetővé az Életerő & ÉletEnergia áramlását, átsugárzását és átvitelét mint a "-majdnem- azonos"kapcsok, illetve kapcsolatok.

A Radionika készülék egy olyan eszköz, műszer, ill. szerkezet, mellyel ekvivalens -egyenértékű- strukturális kapcsolatokat (szerkezeti kapcsokat) tudunk létrehozni, melyek közvetlen -direkt- kapcsolatot teremtenek és összekapcsolnak bármilyen kívánt céllal ('target'-el) vagy irányvonallal ('trend'-el), illetve mindkettővel.

Egy radionika készülékkel a strukturális kapcsolatok, (szerkezeti kapcsok) "befagyaszthatók", csakúgy mint a "mágikus pecsétekkel" vagy egyes szimbolikus tárgyakkal.

A radionika művelet -és programozás- sikerét a radionika készüléket körülvevő ÉletEnergia (ÉletEnergia-mező) erőssége és sűrűsége garantálja ami az eljárás során jelen van és amit az eljárásban használnak, valamint az elképzelt (vizualizált) cél- és irányenergiák bonyolultsága illetve alkalmazhatósága.

Az -energia-átutalás erőssége és a kívánt cél elérésének és megvalósulásának gyorsasága tehát igen nagy mértékben függ a radionika készüléket -és a műveletet végrehajtó személyt- körülvevő ÉletEnergia-mező erősségétől és intenzitásától, így tehát az ÉletEnergia- és ÉletErő Generátor által fejlesztett és sugárzott pulzáló ÉletEnergia-mező erőssége és intenzitása döntő a sikeres programozás szempontjából. (!)

Az ÉletErő Generátorral működő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülékek előnye nagymértékű rugalmasságukban rejlik, ugyanis ezen készülékek szinte bármire beállíthatók és felhasználhatók.
Univerzálisak!

RAD 2400 DL
RAD 2400 DL (2001): ÉletErővel táplált és működtetett Radionika tipusú ÉletEnergia készülék

A Radionika megértéséhez tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy minden egyes élőlény, így minden ember is, teljesen egyedi energiatípussal, energiamintával, "rezgésekkel" bír.
Az emberi test legparányibb része, egészen a sejtek szintjéig lebontva, tükrözik ezt a sajátosságot, mely olyannyira egyedi mint például az ujjlenyomat.
Amikor valami külső zavaró tényező, például betegség, sérülés, fertőzés, stressz, stb. befolyásolja ezt a típusmintát, -így- a neki megfelelő energia is módosul.
Ez az átalakult energia, illetve az így bekövetkezett negatív változás a test bármely részén megállapítható, leolvasható és űuszerek közvetítette irányított "üzenetek" által orvosolható.
A test, azaz a beteg testrész orvosolni tudja önmagát a visszaállított energia áramlásával.
Ez az alapja -a radionika készülékek és- az Életerő-(vel való) kezelésnek.
A páciensnek, illetve a betegnek nem kell a készülék mellett tartózkodnia, hiszen mint tudjuk a hatás független a távolságtól.
Fontos (lehet) a kezelt személy beleegyezése, együttmukődése, pozitiv hozzáállása és a gyógyulásba vetett hite.
A radionikával elvben minden betegség gyógyítható, de veszélyes sebesüléseknél, sérüléseknél, betegségeknél vagy kóroknál a szakorvos jelenléte (etikailag is) elengedhetetlen, mert ezeket mindig egy szakorvosnak kell kezelnie!
A radionikát állatok és növények gyógykezelésében és gyógyítására is használják.

Vissza a lap tetejére...

"VARÁZSLATOS"!

"MÁGIKUS"!

ÉletErő Mágia & Techno-Mágia ! 

"A mágia az emberi tudat és akarat által dinamizált Életerő kivetítése, projekciója."
(Papus: "A gyakorlati mágia módszertana")
"A "mágia" strukturális kapcsolatokon és Életerőn alapuló -távolságban ható- tevékenység."
(Karl Hans Welz: "A Jövő Mágiája")
 "Magick is the manipulation of Life-Energy to affect reality".

Mottó:
"Nem boszorkányság; TECHNIKA!"

Hogyan generálható és állítható elő az Életerő...
mely jelen van a Föld minden emberi lényének a környezetében, a testében és a tudatában, mely megnyilvánul mindenben, minden mentális cselekedetben és minden tevékenységben, így az elért sikerekben, a szerelemben, gazdagságban és a belső, lelki békében...
  ... tovább olvasva, hamarosan megtudhatja!

Tudjuk, hogy mindenfajta szellemi, spirituális és mentális cselekvés és tevékenység, (ima / imádkozás, meditáció, kontempláció, vagy újabban, a különféle ön- és személyiségfejlesztő technikák, és -természetesen!- a mágikus gyakorlatok és praxisok, stb.) egyfajta Életenergián, Életerőn alapuló technológiák, melyek -külőnféle elméleteikkel együtt- kétségkívül, az egyik legősibb formája az ember és a láthatatlan energiák interakciójának, és egyben a legrégebbi módozata annak, ahogy az ember értelmet adott a"láthatatlannak", technológiát faragva az ismeretlenből.

Számtalan -hagyományos- technikát ismerünk melyek -nemcsak sikerük érdekében- felhasználják különböző műveleteikben az Életenergiát.

Ide sorolhatnánk még a különböző spirituális- és mentális gyógyításokat, illetve a mentális programozásokat, vagy -természetesen- az újabb fajta különböző motivációs önmenedzselő (személyiségfejlesztő) technikákat is.

Ezeknek közös vonása többnyire az, hogy valamennyi az óhajok konkrét formába öntésére törekszik és -esetleg- segíthetnek a vágyakat átalakítani kézzelfogható valósággá.

Minden -mentális- program, az összes metódusok vagy tehnikák, -így a mágikus gyakorlatok, praxisok és tettek is -, melyek a vágyak, illetve kívánságok konkrét formába öntését hivatottak elősegíteni és a kitűzött célok gyorsabb és könnyebb elérését hivatottak szolgálni, kivétel nélkül felhasználja (mert fel kell használnia!) a strukturális kapcsolatokat és az Életerőt.

Bármely mentális cselekedet vagy technika, mely ezen tényezők bármelyikét számításon vagy figyelmen kívül hagyja, eleve kudarcra van ítélve, függetlenül a szándéktól, a spirituális képzettségtől, a szellemi felkészültségtől, lelki gyakorlatoktól, vagy bármi más egyébtől. (!)

Kijelenthetjük, hogy ilyen értelemben: minden "mágia", (beleértve a fentebb említett -mentális- technikákat is), mely "működéséhez" strukturális kapcsolatokat (szerkezeti kapcsokat) és Életerőt igényel- és használ.

Radionika készülék
RAD 2000 (2001): Integrált ÉletErő Generátorral működő Radionika tipusú ÉletEnergia Készülék


Hogyan sugároztak Életerőt a régi idők gyakorlói?


Életerő
generálás a múltban


A fentiekből világossá vált, hogy az Életenergia többezer méteres hatótávolságra való sikeres (ki)sugárzásához a magas mentális szinten lévő és fejlett spiritualitással rendelkező személyeknek (mágusoknak, sámánoknak, papoknak, gyógyítoknak és táltosoknak), meg kellet találniuk a szükséges Életerő, vagy "pszichikus erő" előállitásának és kifejlesztésének különböző módozatait.

Módszereik kulturánként és vallásonként változtak, és ismerve őket, be kell látnunk, hogy ezek kissé furcsa, nehézkes, elavult és sokszor durva módszerek az Életenergia generálására (elég ha csak az önkimerültségig fokozodó és a transzba vezető monoton dallamokra és rituális táncokra gondolunk, vagy a -még durvább- állati áldozatokra).


De, Ön most pillanatok alatt könnyen generálhat Életerőt az új ÉletEnergia Készülékével (a beépített és integrált ÉletErő Generátora által) !


Így, döntő előnyre tesz szert bármely eddig ismert módszerrel, illetve "szakemberrel" szemben, ugyanis ezt az új technológiát alkalmazva, állandóan- és  folyamatosan elláthatja magát és -akár- másokat is!- Életerővel, így mindenkori (Élet)energia utánpótlását is biztosíthatja és -előnyére- felhasználhatja.

Az ÉletEnergia Készülékekbe beépített ÉletErő Generátorok segítségével előállítható -és átsugározható- a sikerhez szükséges és megfelelő mennyiségű ÉletErő.

számítógépes Radionika Manifesztációs Programok Ezt nevezhetjük akár "Techno-Mágiának" is, ugyanis ez egy egzakt tudományon alapuló új technologia, -mely most az Ön rendelkezésére is áll.

A számítógépes Radionika Manifesztációs Programok használata még inkább azzá teszi !!

ÉletEnergia Készülékek   Számítógépes Manifesztációs Radionika Program

Önprogramozás, ön- és személyiségfejlesztés esetén az Életenergia Generátorok, az új, Életenergiával működő Elmegépezetek, Chi Agytrénerek és PszichoTrénerek, illetve az ÉletErővel táplált és meghajtott Radionika készülékek, felbecsülhetetlen segítséget és támaszt nyújtanak, hisz segítségükkel erőteljesebben tudunk hatni önmagunkra és -estenként- másokra, sokkal könnyebben és hatásosabban tudunk megváltoztatni egyes (nemkivánatos) szokásokat és tulajdonságokat, vagy törölni egyes -negativ- mentális programokat és helyettesíteni új, pozitiv programokkal, így sokkal hatékonyabban és könnyebben tudjuk írányítani és befolyásolni sorsunkat és egyben magát az Életet is.

RAD 2400
RAD 2400 HD (2001): Beépített és integrált, erős (HD tipusú) ÉletErő Generátorokkal ellátott és működő Radionika készülék

Az integrált Életenergia Generátorok állandó jelleggel, megszakítás nélkül sugározzák az Életerőt, és az Ön siker-útján elvezetnek a csúcsig!

Az Életenergia és Életerő most mindazok számára hozzáférhető és elérhető, akik nyítottak ez iránt az izgalmas, új technológia iránt.
Mindezek után belátható, hogy ez a bámulatos új technológia micsoda távlatokat nyit meg mindennemü távcselekvés számára, valamint az ön- és személyiségfejlesztés és az önprogramozás, valamint (a másokon is segítő) gyógyítás, illetve az öngyógyítás terén.
Azok akik gyors hatásra törekszenek és annak állandóságát is szavatolni kívánják, kétségtelenül az Életenergia Készülékekben és az ÉletErő Generátorok által működtetett -speciális- ÉletEnergia Készülékekben látják- és találják meg a megoldást.

.

Összegzésként elmondható, hogy az új -beépített- Életenergia Generátorok által fejlesztett- és az Életenergia Készülékekből -ki-sugárzott Életerő bármilyen pozitiv, kreatív és nemes célra felhasználható, saját- és embertársaink érdekében!

RAD 2400 Számitógépes Radionika-program
RAD 2400 DL -beépített ÉletErő Generátorral működő- Radionika Készülék + RI 2100 számítógépes Radionika Manifesztációs Program

RAD 5 ATGS 12000
RAD 5  +  ATG 12 / ATGS 12000 :: Trend Generátor és AsztroTrend Generátor | Külső ÉletErő Generátorokkal működő és fokozott ÉletEnergia Készülékek

Vegye kezébe -saját- sorsa irányítását és adjon erőt (ÉletERŐt!) -pozitiv és kreatív- gondolatainak !

Vissza a lap tetejére...

Rendelési információk


Több, bővebb információk...

Ha ez az új ÉletErő Technológia és az új és hatékony ÉletEnergia Készülékek felkeltették az Ön érdeklődését is, ha több- és bővebb információkat szeretne szerezni róluk és a forgalmazott ÉletEnergia Készülékekről és ÉletEnergia tartozékokról, küldjön egy levelet elektrónikus postán a megadott e-mail címre, vagy hívja telefonszámunkat.

Köszönjük érdeklődését.

Ugrás az oldal tetejére...

Webmaster: DIGITRONIX

ÉletEnergia Technológia: ismertető, bevezető és összefoglaló

.


Forrás megjelölése:
Karl Hans Welz: 'Theory & Technology' (Elmélet és Technológia), What Can Do for You (Mit Tehet Önért?), 'Orgone Energy and Life Force', 'Brainvawes and Chi Mind Machines', 'Life Energy & Radionics', 'It's Magick! Techno-Magick and LifeForce', 'LifeEnergy transfer at any distance'.
Barbara Ann Brennan: Hands of Light, stb.
Lásd még az 'Ajánlott irodalom' oldalunkat.
Fordítás, átdolgozás, szerkesztés és adaptáció: © D. Sándor Alex, 1999-2000, 2001-2003-2024. Minden jog fenntartva! All Rights Reserved! Copyright ©.


  ~    

Idézet | Mottó

életenergia „Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések.”
Greg Leroy


  ~    


Ajánlott Készülékek

  ~    


:: ÉletErő Technológia ::

Integrált ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek

Chi Generátorok & Prána Generátorok & Orgon Generátorok

AO 1100 | AO 2000
JU 99 | JU 1000 | LPOG 2000 DL | LPOG 2400 HD | PFC 2000 & PFC 2400 | Performer / Sport Performer 2400 HD
RAD 1000 | RAD 2000 | RAD 2400 HD
RAD 5 / ATG 5 | ATG 12 / ATGS 12000

Rendelje meg most valamelyiket, hogy minél előbb részesedjen az -integrált ÉletErő Generátorokkal működő- ÉletEnergia Készülékek által sugárzott jótékony ÉletEnergia & ÉletErő (chi, prána, orgon, bioenergia, stb.) nyújtotta összes előnyből !
 » Kapcsolat / Rendelés »»


  ~    


Marketingszlogen
:
életenergia & életerő & chi életerő Manifesztáció és táv-hatás -hatékony és megfelelő- ÉletErő és ÉletEnergia -mennyiség- nélkül? Lehetetlen!

  ~    


Speciális ÉletEnergia kellékek

Chi-kártya :: ÉlteEro-kártya :: ÉletEnergia-kártya :: életenergia készülékek Egyéni-, személyes (személyre szóló) CHI-kártya (ÉletErő-kártya): a lególcsobb és -egyben- a leghatékonyabb ÉletEnergia & ÉletErő -folyamatos és állandó- útánpótlás az Ön zsebében, pénztárcájában, vagy telefonja kijelzőjén.

-Személyes- Chi kártya / ÉletErő kártya különböző időperiodúsokra...

  .    

Felfüggesztve!

Ez a lehetőség, egyelőre -meghatározatlan ideig- fel van függesztve!


CHI ÉletErő VITALITÁSkártya *

Chi kártya
Feliratkozás / Bérlet (Subscription): 9,79  7,79 USD / hó  ill., az összegnek megfelelő € (Euro) vagy Forint (HUF)
 [ Promociós ár ! *]
Lemondásig automatikusan megújul
(Renews until you cancel)
Lemondás / megszüntetés   (Unsubscribe)

* 3 teljes hónap előtti leíratkozás (vagy ha a PayPal nem tudja kezelni/levonni az ismétlödő fizetési díjat) további $6.69 USD ill., az összegnek megfelelő € (Euro) vagy Forint (HUF) díj kerül felszámításra!
Kötelező!
 Megértettem és elfogadom!  


* A Chi ÉletErő Vitalitás-kártyák a rendelés után (max. 48 órán belül) emailben lesznek kiküldve.
** Bónusz: Amennyiben más nevet szeretne a Chi ÉletErő Vitalitás-kártyán mint amiről megrendelve- ill. fizetve lett, kérjük emailben értesítsen minket.

Chi ÉletErő Vitalitáskártyák most már a mobil / 'okos'telefonján is!
bar

  .    

Chi-kártya :: ÉlteErő-kártya & ÉletEnergia-kártya Chi-kártya™ #3
Chi-kártya :: ÉlteEro-kártya :: ÉletEnergia-kártya 3 hónapig érvényes
CHI-kártya
ST tipus: 19 USD
CHI-kártya
DL tipus: 29 USD
CHI-kártya
HD tipus: 39 USD
ill., az összegnek megfelelő € (Euro) vagy Forint (HUF) + 1 db -szabadon választott- mágikus pecsét vagy szimbólum a "Vágyak ABC-je" csomagból
  ~    

» Rövid, tömör 'Használati útmutató' a -személyes- Chi kártyához / ÉletErő kártyához »»


  .    
Egyedi akciós ajánlatok különböző egységcsomagokra!
  ~    


A teljes -és aktuális- árKATALÓGUS   Tovább »»
- katt ide -

  ~    
Rendelje meg most, hogy minél előbb tudja fel- és kihasználni összes előnyét!


ÉletEnergiát generáló Készülékek
Email  |  Weboldaltérkép


^ ÉletEnergia és ÉletErő Technológia: rövid összefoglaló (összegző)

Webdomain címe: www.eletenergia.hu
» / ÉletEnergia és ÉletErő Technológia: rövid összefoglaló és összegző > Integrált ÉletErő Generátorokkal működő ÉletEnergia Készülékek   »»
2024.04.19.
ÉletENERGIA & ÉletEnergia Készülékek
(Élet)Energia, (Élet)Erő és Vitalitás biztonsága és sikere érdekében!
Online chat Chat   .  
ÉLETENERGIA & ÉletEnergia Készülékek; Magyarországon, csak nálunk!   |   Chi ÉletErő VITALITÁSkártya: személyre szóló ÉletErő Vitalitás kártyák (!)  |   Chi AgyTréner & ELMETRÉNER: Modern és hatékony új Meditációs és Relaxációs ÉletEnergia Készülékek  |   DIOZÓFIA: Isteni filozófia   |   Energizálás / Vízeneregizálás   |   ÉletErő RADIONIKA / Radionika tipusú ÉletEnergia Készülékek   |   CHI Manager  |   Asztro-Trend: Asztro-Dinamikus Manifesztáció   |   ÉletErő MÁGIA: Techno-Mágia   |   Orgonit  |   7 Csakra & Aura  |   Dinamikus FENG SHUI CHI: megfelelő Feng Shui Chi-energiák a környezetében, térrendezés és kacatok nélkül!
ÉletErőt generáló ÉletEnergia Készülékek: a világhálón már 1998 óta az Ön szolgálatában!