A gondolaterők teremtő hatalma
~
Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok
A GONDOLATERŐK TEREMTŐ HATALMA
...
...A gondolatnak teremtő ereje van, hiszen az emberi testben jelenlevő teremtő erőnek – a nemi erő egy részének – felhasználása által jött létre.
Hasonlóan a hangnak is teremtő ereje van, azaz: a kimondott szónak szintén teremtő ereje van, tudniillik eredete szintén a testben jelenlévő szexuális erő felhasználásának tudható be.
Ebből mi következik?
Az, hogy ha ezen teremtőerő egy részét konzerváljuk, akkor ennek megfelelően tetemesen nagyobb mennyiségű erő fog a gondolkozási processzus számára rendelkezésünkre állani és így értelmünk, mentálunk sokkal hatalmasabb lesz mint az olyan egyéneknél, akik ezzel az erővel visszaélve, azt elpazarolják.
Ezt a megtakarított szexuális erőt konstruktív, tehát építő, értelmi munkára kell felhasználni, vagyis azt át kell változtatni az emberiség szolgálatába állított erővé, ellenkező esetben nagy zavarokat okozhat az emberi pszichében.
Ha csupán magunkban tartalékoljuk, könnyen értelmi, emocionális vagy idegzavarok állnak elő.
A gondolkodás egy nagyon komplikált processzus, mely nem csak a fizikai agyat veszi igénybe, hanem -amint látni fogjuk- az éterikus agyat is, továbbá az asztrál és a mentál testet, illetve anyagot is.
Az eljárás a következő:
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . .
A többi -egyelőre- zárolva...
Több mint tíz évig, ezeket a diozófiai írásokat & tanulmányokat ingyen tártuk a az érdeklödő nagyközönség elé.
2010-től csak az ÉletEnergia Készülékek és/vagy a Chi ÉletErő Vitalitáskártya tulajdonosainak ingyenes.
~ * ~
www.diozofia.hu
© Copyright. Minden jog fenntartva!
~
Marketingszlogen:
Egy egyszerü- és egyszeri befektetéssel egy egész életre bőséges jótékony-, pozitív és vitális életerőt nyer !
A lehető legjobb befektetés, mivel önmagába és -egyben- a jövőjébe fektet be !
Idézet | Mottó
avagy; "Több objektív valóság létezik a Világegyetemben mint ahány élőlény".
Karl Hans Welz
.
Chi ÉletErő Vitalitáskátyák: folyamatos életerő és vitalitás Önnek, a legmegfizethetőbb áron! Próbálja ki most ingyen!
'Modulálja' a személyes ÉletErő Vitalitáskártyájából kiáramló az ÉletEnergiát kívánsága és szükségeletei szerint -mágikus- szimbólumokkal!
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén I. - A szellemtudományi megismerés útja (6. o)
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófiai értekezés 'A jó-ról és a rossz-ról'
Diozófia | Idézetek / Mottók
Diozófia | Új Világ küszöbén II. - A többszöri testetőltésben rejlő igazság (1 rész, 9. o)
Diozófia | Idézetek / Mottók
Erők- és energiák óceánja vesz körül bennünket: csak ezek által és ezekben -mint éltető közegben- élünk- és élhetünk".
Dr. Kiss István: Diozófia