Diozófiai értekezés a megvilágosodás feltételeiről

  ~    

Diozófia  |  Idézetek / Mottók
"Az asztráltest jóval ritkább az étertestnél. Elnevezése is erre a különös halmazállapotra és eredetre utal, amennyiben a csillagok kisugárzásával hozható kapcsolatba. Az asztrálsík közege és energiája is egyik láncszeme annak a sorozatnak, amely az összes energiaformákat magában foglalja.
Az asztrálsík az érzések, vágyak, szenvedélyek és hangulatok székhelye".
Diozófiai értekezés az emberről és világáról

  ~    

Diozófiai értekezések, elmélkedések és tanulmányok

DIOZÓFIAI ÉRTEKEZÉS

A MEGVILÁGOSODÁS FELTÉTELEIRŐL

I.   II.

    (Új Világ küszöbén  I.)

ELSŐ RÉSZ

Minden emberben szunnyadnak olyan képességek, amelyek kifejlesztésével ismereteket szerezhet a láthatatlan világokról, a szellemvilágról.

Ezek a láthatatlan világok éppúgy valóságok , mint az a világ, amely fizikai szemmel látható és fizikai kézzel tapintható.
Amiről itt szó van, azt mindenki tapasztalhatja, ha kifejleszti magában a még szunnyadó erőket.

A kérdés tehát az: hogyan fogjunk hozzá ezeknek a látens képességeknek a kifejlesztéséhez.

A következőkben ismertetett FELTÉTELEK felett való -naponkénti- elmélkedés az, ami elvezet a hiányzó érzékszervek kifejlesztéséhez.

Azonban nem elégséges ezen FELTÉTELEK-ről csak elmélkedni, hanem igyekezni, törekedni kell azokat a mindennapi életünkben is megvalósítani.
Enélkül nincs fejlődés, nincs haladás.

Amilyen mértékben sikerül őket magunkévá tenni és eszerint élni, olyan mértékben kezdenek kifejlődni bennünk azon érzékszervek, melyek segitségével megnyílnak a láthatatlan világok.

Íme a FELTÉTELEK:

1. Minden lénnyel és ténnyel szembeni tisztelet.

Mindenben és mindenkiben csak a jót látni, tudva azt, hogy minden kritika, minden ítélkező bírálat éppen úgy elűzi a magassabb megismeréshez szükséges lelkierőket, mint ahogyan minden odaadó tisztelet kifejleszti azokat.

Ez a tisztelet, megbecsülés, a gondolatvilágunkban kell hogy éljen.

Ezáltal nyílik fel lelki szemünk és olyan dolgokat kezdünk látni magunk körül, amelyeket azelőtt nem láttunk.
Embertársaink egész más színben mutatkoznak előttünk mint azelőtt.

Tehát a tisztelet, megbecsülés, odaadó szeretet, mind-mind tápláló anyagok, amelyek lelkünket egészségessé, erőssé teszik, mindenekelőtt pedig a megismerés tevékenységéhez, a "tisztánlátás- és hallás" érzékszerveink kifejlesztéséhez adnak erőt és lehetőséget.

2. Igyekezzünk, törekedjünk mind-mind kevésbé és kevésbé átadni magunkat a külvilág, a körülöttünk zajló eseményeknek és történések hatásának, befolyásának.
Ezzel szemben igyekezzünk egyre élénkebb benső életet élni.

Ne tompuljunk el a külvilággal szemben, de gazdag benső életünknek irányítása mellett adjuk át magunkat a külvilág benyomásainak.
Igyekeznünk kell kivonni magunkat mindenkori környezetünk ránk gyakorolt hatásai alól, és őrizzük meg e hatások közötti egyensúlyunkat.

3. Minden elfoglaltságunk, gondjaink, bajaink mellett igyekezzünk, törekedjünk megtalálni azt a pár percet, amikor önmagunkba merűlve leki szemeink előtt elvonultatjuk azokat az eseményeket, amiket aznap átéltünk, amit a külvilág mondott, jelentett nekünk.

4. Tetteinket és szavainkat úgy irányítsuk, hogy ezzel senkinek a szabadakarati elhatározásába ne avatkozzunk bele.

Felvilágosítást, tanácsot, útbaigazítást adhatunk, ha erre felkérnek, de ne igyekezzünk senkit rábeszélni, rákényszeríteni semmire még akkor sem, ha az a meggyőződésünk, hogy az illető téved vagy hibás, helytelen úton jár.

Amit más mond, tesz vagy hisz, nem a mi dolgunk, s meg kell tanulnunk őt teljesen magára hagyni, korlátlan joga van a szabad gondolkodásra, szólásra és cselekedetekre, mindaddig, míg valakivel összeütközésbe nem kerül.
Mi magunk is ígényt tartunk arra, hogy korlátlanul azt tehessük, amit jónak látunk, ugyanezt a szabadságot másnak is meg kell adnunk, ha pedig él vele, nincsen jogunk róla valamit is mondani.

Ha szerintünk helytelenül cselekszik s alkalmat találunk, hogy négyszemközt és igen udvariasan megmondjuk véleményünket, talán meggyőzzük helytelen magatartásáról.
Semmi esetre sem szabad elmennünk egy másik személyhez s a dologról beszélnünk, mert ez rendkívül rossz cselekedet.

Ha látjuk, hogy gyerekekkel vagy állatokkal kegyetlenül bánnak, kötelességünk közbelépni.
Ha ránk bízták valakinek a tanítását, kötelességünk gyöngéden figyelmeztetni hibájára.

Ilyen esetek kivételével jobb ha saját dolgainkkal törődünk.

5. Igyekezzünk, törekedjünk megteremteni magunkban a belső nyugalom pillanatait és tanuljuk meg a pillanatokban a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni.

A lényeges dolgokba nem engedhetünk, a lényegtelenben viszont igen.

6. A belső nyugalom pillanatai csak akkor vezetnek eredményre, ha ugyanolyan szigorúan és komolyan nyúlunk hozzá, mint amilyen egyszerű.

7. A tanítvány szükségképpen egy rövid időre - naponta öt-tíz perc is elegendő - elkülönül mindennapi életétől, hogy egész mással, és ne mindennapi dolgaival foglalkozzék.

Aki az ilyen kiválasztott pillanatot helyesen használja fel csakhamar észreveszi, hogy ezek a percek adják meg a teljes erőt napi feladataink elvégzéséhez.

8. Semmi sem szabad, hogy eltérítse a tanítványt elhatározásától, csak az ha belátja, hogy tévedett.
Minden elhatározás erőt jelent, s ha ez az erő nem is hozza meg a sikert közvetlenül ott ahol felhasználtuk, mégis hat a maga módján.

9. Hála. Hálát kell éreznünk mindenért ami osztályrészünkké válik.
Aki nem tudja átadni magát a hála gondolatának, az a magasabb megismerés eléréséhez szükséges általános szeretetet sem tudja kifejleszteni magában.

10. A tanítvány ne kényszerítsen rá környezetére olyasvalamit, ami azt nem érdekelheti, de szükség esetén ne is riadjon vissza az olyan cselekedetektől, amelyek környezetében elismerésre nem találnak.

11. Amíg nem hiszünk abban, hogy benső világunknak jelentősége van a külvilág számára, addig nem vagyunk alkalmasak a szellemi iskolázásra.

A benső világunknak a jelentőségteljes voltába vetett hitünk akkor követi a helyes irányt, ha lelkünkön úgy dolgozunk, mintha legalábbis ugyanolyan valóság lenne mint minden külső jelenség.

A tanítvány meg kell találja a helyes középutat aközött, amit a külső feltételek írnak számára elő és aközött, amit magatartására vonatkozóan ő maga ismer fel.

Tudatába kell lennie annak, hogy az egész emberiségnek egy tagja csupán, és felelős mindenért, ami rajta kívül történik, ez felel meg legjobban a külső indításnak.

Ha azonban tetteinek rugója saját lelkében van, pontosan mérlegelje cselekvési módjainak hatását.

12. Igyekezni kell harmóniában élni a testiséggel és szellemiséggel.
A tanítvány ne siessen el semmit de ne is legyen rest.

Hajszoltság és hanyagság egyformán távol áll tőle, mivel életét a munkálkodás eszközének tekinti és azt ennek megfelelően rendezi be.
Testét, lelkét úgy ápolja, úgy táplálja, hogy élete egészséges és harmonikus legyen.

13. Az ember (a tanítvány) mindig megvizsgálja képességeit, körülményeit és önismeretének értelmében viselkedik.
Nem próbál semmi olyasmit cselekedni, ami erejét meghaladja, de semmit sem múlaszt el, ami erejéből kitelik.

Olyan célokat tűz maga elé, amelyekről feltételezi, hogy azok el is érhetőek és amelyek úgy a maga, mint az emberiség javára szolgálnak.

Nem illeszkedik bele gondolkodás nélkül, mint kerék az emberi élet taposómalmába, hanem feladatait meg akarja érteni, s a mindennapi életen igyekszik felülemelkedni.
Arra törekszik, hogy mindennapi testi, leki és szellemi kötelességeit egyre jobban és tökéletesebben teljesítse.

14. Semmi se múljék el életünkben nyomtalanul (még a rossz sem), mindenből hasznos tapasztalatokat szűrjünk le.

A helytelenül és tökéletlenül végrehajtott cselekedet az embert arra ösztönzi, hogy máskor hasonló cselekedeteket helyesen és tökéletesen vigyen véghez.

Ha másokat lát cselekedni, figyelje meg őket hasonló célból.
Így sok tapasztalati kincset gyűjt és mindig gondosan összeveti tennivalóját eddigi tapasztalataival.

Semmit sem cselekszünk anélkül,hogy vissza ne tekintsünk olyan élményekre, amelyek segítségünkre lehetnek elhatározásainkban.

15. Az ember időről időre egy pillantást vet belső világára.

Elmélyed saját magában, gondosan tanakodik önmagával, életének alapelveit kialakítja és megvizsgálja -gondosan átfutja- ismereteit.
Kötelességeit mérlegeli, az élet tartalmáról és céljairól gondoskodik.

16. Az igaszság szeretete.

Az igazságnak meg nem felelő gondolkodás, érzés, beszéd vagy cselekedet megakadályozza az erőközpontok kifejlődését, az igazi szeretet, őszinteség, becsületesség, építő erők, a hazudozás, hamisság, mellébeszélés, becstelenség, romboló erők az erőközpontok részére.

Ha olyasmit mondunk, vagy gondolunk , ami nem felel meg a valóságnak, szétrombolunk valamit szellemi, lelki érzékszervünkben, még ha véleményünk szerint a legjobb szándék is vezet.
Mint ahogy a tűzbe markoló gyerek akkor is megégeti magát, ha cselekedeteinek a tudatlanság volt a rugója.

17. Logikus gondolkodás.

A legfontosabb az, hogy az ember értelmes legyen és a világos gondolkodásra a legnagyobb súlyt helyezze.
Fontos az is, hogy beszédében a legnagyobb világosságra törekedjen.

18. Az embernek szabályoznia kell gondolatmenetét.

Figyelmét gondolatmenetének szabályozására kell fordítania.
Ezt nevezzük a gondolkodás ellenőrzésének.

Igyekezzünk uralkodni gondolatainkon.

Az ide-oda csapongó gondolatok, melyek nem értelmesen és logikusan, hanem csak véletlenül kapcsolódnak egymáshoz, az erőközpontok formáját hátrányosan befolyásolják.

Minél inkább következik egyik gondolat a másikból, minél inkább kerüljük az illogikus gondolatokat, annál inkább kapja meg ez az érzékszerv a neki megfelelő formát.

Az illogikus környezettől azonban ne vonjuk ki magunkat szeretetlenül csak azért, hogy saját fejlődésünket elősegítsük, viszont ne érezzük magunkat indíttatva arra sem, hogy környezetünkben mindent, ami nem logikus rögtön kijavítsuk.

A magunk belső világának teljes csendjében kell a kívülről jövő gondolatokat a logika és az érzelem irányába terelni.

19. Az ember cselekedeteiben is ugyanolyan következetes legyen mint gondolataiban.

Állandóan ellenőriznünk kell cselekedeteinket.
Az állhatatlanság, a bizonytalan, kapkodó össze-vissza cselekvések az erőközpontokra negatívan hatnak.
Ha már valamit cselekedtünk, akkor a következő cselekedetet is eszerint vigyük véghez, ahogy az az elözőkből logikusan következik.

20. Nagyon fontos a kitartás képességének megszerzése is.

Az ember ne hagyja, hogy kitűzött céljától más irányú befolyás eltérítse, mindaddig míg a célt helyesnek látja.
Szemében az akadály nem ok arra, hogy őt az elvégzendőktől visszatartsa, hanem csak felhívás azok lekűzdésére.

21. Legyünk mindig elfogulatlanok az élet jelenségeivel szemben.
Minden ténnyel és lénnyel szemben bizalommal és tisztelettel kell viselkednünk.

Ha valamit közölnek valakivel, sohase mondja : "ezt nem hiszem, mert véleményemmel ellenkezik", hanem inkább minden pillanatban legyen kész arra, hogy véleményét és nézetét új véleményekkel és nézetekkel összehasonlítsa, felülvizsgálja és a szerint cselekedjen.

Maradjon fogékony mindazzal szemben, ami elé kerül és bízzon mindannak hatékonyságában, amibe belekezdett.
Ha valamilyen szándéka van akkor higyjen is annak erejében és százszoros sikertelenség se fossza meg hitétől, mert ez az a hit, amely "hegyet tud elmozdítani".

22. Nagyon fontos a lelki egyensúly megszerzése.

Az embernek arra kell törekednie, hogy akár bánat, akár öröm éri, hangulata mindig egyenletes maradjon.
Le kell szoknia lassan arról, hogy a tomboló ujjongás és halálos szomorúság hangulata közt ingadozzék.
A baj, a bánat, a szerencsétlenség és más minden veszély éppen úgy felfegyverkezve találja, mint az öröm, a szerencse, a siker és a boldogulás lehetősége.

23. A meditáció fontossága.

A tevékenységeink, cselekedeteink feletti meditáció oda vezet, hogy könnyen felismerjük saját képességeinket, valamint a természet erőit és rejtett tulajdonságait.
Láthatóvá válik előttünk az élőlények szín-aurája és mindaz ami körülöttünk van, hírül adva annak lelki, szellemi tulajdonságait.

24. Igyekezni, törekedni kell megkülönböztetni a valóságot a valótlanságtól.
Az embernek meg kell szereznie azt a képességet, hogy gondolataiban megkülönböztesse a valóságot a látszattól, az igazságot a hamisságtól, a lényegest a lényegtelentől.

25. A szabadság utáni vágy.

Hagyjunk fel azzal, hogy mindent a magunk külön álláspontja szerint szemléljünk.
Fizikai létünk személyes énjének szűk határai, mint kötelékek kényszerítenek minket erre.
Ettől meg kell szabadulnunk.

Ha ezt megvalósítjuk, akkor megszabadítjuk magunkat mindattól, ami csupán a fizikai lét természetében gyökerező képességekkel függ össze.

26. A harmónia fontossága a diszharmóniával szemben.

Mindenekelőtt az a fontos, hogy ne támadjon diszharmónia a magasabb élmények és a mindennapi élet folyamatai és következményei között.

Az embert feladata a földre állítja és aki feladatát nem akarja - itt a földön - elvégezni, hanem egy másik világba akar menekülni, az igazi célját, magát a fejlődést nem éri el, mivel a magasabb világokhoz vezető út és annak megismerése a földön keresztül vezet.

27. Tűrelem más lényekkel és tényekkel szemben.

Az emberekkel és más lényekkel, sőt tényekkel szemben is tökéletes tűrelemmel kell lennünk.
Igyekeznünk kell mindent és mindenkit megérteni, mivel minden út, minden törekvés Istenhez vezet.

Hogy azonban elérhessük a tűrelmességet, előbb meg kell szabadulnunk a vakbuzgóságtól, a különböző dogmáktól, előítéletektől és elfogultságtól.
A mások véleményét, meggyőződését nem csak saját nézőpontunkból ítéljük meg, hanem igyekezzünk belehelyezkedni a mások helyzetébe is.

28. Igyekezzünk eggyüttműködni környezetünkkel.

Keresnünk kell mindent, ami erőinknek és képességeinknek megfelel és ami lehetővé teszi, hogy környezetünkkel zavartalan és harmonikus együttélést folytassunk.
Mindent kerülni kell, ami ezt a harmóniát megzavarhatná és nyugtalanságot vagy bizonytalanságot hozna létre.

29. Törekedjünk belső nyugalomra.
Soha se hiányozzék a lélekjelenlét és az életben élőforduló bármilyen helyzet nyugodt áttekintésének a képessége.

30. A földi élet fontossága.
A tanítvány egyik legfontosabb élménye az kell legyen, hogy a fizikailag látható világot jobban értékelje, ismerje mint szellemi iskolázása előtt.

Amíg nem látunk be az érzékfeletti világokba addig úgy gondoljuk, hogy az érzékfeletti világ mérhetetlenül értékesebb mint a fizikai, s így lebecsűljük az érzékelhető fizikai világot.

Aki azonban bepillantást nyer a magasabb világokba, az tudja, hogy a látható valóságban átélt élmények nélkül teljesen öntudatlanná válnék a láthatatlan valóságban, s ha az érzékfeletti valóságban akar élni, megfelelő képességekre és eszközökre van szüksége, ezek pedig csak a fizikai világban szerezhetők meg.

A szellemi világban csak akkor születhetünk meg szellemi látóképességgel, ha azt már itt a fizikai világban kifejlesztettük, mint ahogyan a megszülető gyereknek sem lehet fizikai szeme, ha az már előzőleg, az anya testében ki nem fejlődött volna.
Feladatunk tehát az, hogy a halandó világban érleljük meg a gyümölcsöt a halhatatlan világ számára.

31. Óvakodjunk az előítéletektől.

Mielőtt a lélek, a szellem szemével nézhetnénk, gondolkozhatnánk, érezhetnénk, meg kell szereznünk azt a képességet és erőt, hogy lerázzunk magunkról minden előítéletet.

Azok, akik  előítéletekkel vannak behálózva, nem látják a dolgok teljes szépségét, valóságát, nagyságát és fontosságát.
Mert az előítélet eltorlaszolja mindezeket szemeink elől.

Ha bölcsek vagyunk, szívünk előítélettőt mentes és értelmünk tiszta, mindent megértünk, mindent megérzünk úgy ahogyan van az a maga igazi valóságában.

Önszántunkból, saját erőnkből, elhatározásunkból, óhajunkból kell erre az útra lépnünk.
Amit más tesz, minket az nem vezetne el az igaz célhoz, de amit saját tapasztalatunk alapján cselekszünk az számunkra jó, tartós és állandó.

32. Az önnevelésről.
A tisztánlátáshoz vezető első lépés az , hogy kiűzzűnk lelkünkből minden olyan gondolatot és érzést, mely nyomasztólag hat reánk.
Legleljesebb vidámság, legteljesebb harmónia uralkodjon bennünk.

Sok okunk lehet a szomorúságra, aggodalomra, elkeseredésre, ezzel azonban nem oldunk meg semmit, sőt komplikáljuk helyzetünket.

Ennek legjobb orvossága az, ha erős elhatározással így szólunk magunkhoz : “E naptól kezdve új ember akarok lenni, amit vétettem, hibáztam magam vagy mások ellen, jóvá fogom tenni, a sikertelenséget fokozott munkakedvvel és fokozott körültekintéssel le fogom győzni és aggodalmaimat megszüntetem, hiszen nem segítek vele sem magamnak, sem másnak, csak sötét órákat okozok vele magamnak és másoknak is".

33. Vigyázzunk gondolatainkra.
Semmi sem keletkezhet anélkül, hogy előbb a szellemi mása (őstipusa), ne lenne meg.

Fizikai testünk nem más, mint a szellemi élet kifejezője.
Az ember az érzéseivel és gondolataival formálja testiségét, személyiségét.

34. Törekedjünk harmóniára.
Mindenkinek olyan a sorsa, amilyen a gondolata.(!)

Gondolkodásunk által a diszharmóniából harmóniát, a betegségből egészséget, a sötétségből világosságot, a gyűlöletből szeretetet, a szegénységből gazdagságot teremthetünk.

Gondolataink és érzéseink helyes irányítása által olyanná formálhatjuk sorsunkat, amilyenné akarjuk.
Ha egyéni gondolkodásunk és érzéseink fölött uralkodni tudunk,akkor megtaláltuk a boldogság titkát.

35. A szeretetről.
Nem elég tudni, hanem szeretnünk is kell.
Át meg át kell magunkat itatnunk önzetlen jóakaró szeretettel, ekkor az emberi szívek mind felénk fognak dobogni.

Akinek sikerült levetkőznie a haragot, a gyűlöletet, az irígységet, a bosszút, a félelmet és el van telve jóakaratú szeretettel, az hatalmas mágnessé válik, mely magához vonz minden jóakaratú lényt.

36. Mások megértése.
Hogy akaratunkat siker koronázza, tisztába kell jönnünk a rezgések törvényével.

Ha valamit valakitől el akarunk érni, vagy azt óhajtjuk, hogy megértsen, szeressen minket, a legfontosabb tényező az, hogy összhangba hozzuk rezgéskörünket, lelkünket az övével, ami abból áll, hogy igyekezzünk az illetőt mindenben megérteni, ő vele együtt érezni és gondolkodni.

37. A tiszteletről.
Áldott az az ember, ki szeretettel testvérként tekint mindenkire, növényre, állatra, emberre, mert miként a körülötte levő lények tükröződnek az ő lelkében, úgy tükröződik az ő lelke és szeretete, egész lénye a teremtmények lelkében, s minél behatóbban történik ez a tükröződés, annál jobban feléleszti az emberben lobogó istenemberi szikrát.

Aki tiszteli és szereti embertársait, az Istent tiszteli és szereti őbennük.

Nincs külön Isten-tisztelet, Isten-szerete, és külön ember-tisztelet, ember-szeretet .
Nem lehet Istent tisztelni és szeretni anélkül, hogy az embert is tiszteljük és szeressük.
Az Isten-tisztelet és Isten-szeretet emberszeretet és ember-tisztelet is és az ember-szeretet és embert-tisztelet Isten-tisztelet és Isten-szeretet is…
A kettő egy és elválasztatatlan.-

38. A bizalom kérdése.

Bízzunk mindenekelőtt önmagunkban, aztán a fentiekben, vezetőinkben, örzőinkben, irányítóinkban és segítőinkben.
Bízzunk környezetünkben.
Bízzunk a lényekben, a tényekben, az eseményekben.
Bízzunk saját sorsunkban, tudván azt, hogy nincsenek véletlenek, mindennek úgy kell lenniük ahogyan vannak.

39. Bátornak és félelemnélkülinek kell lennünk.
Valósággal keresnünk kell az alkalmat, hogy a bátoságot és a félelemnélküliséget kifejlesszük magunkban.

Az élet maga is jó iskola, talán a legjobb, különösen ilyen értelemben.
A veszéllyel nyugodtan szembenézni, a nehézségeket habozás nélkül legyőzni : ez az a képesség, amivel rendelkeznünk kell.
A félelem semmiképpen sem használ, inkább arra kell gondolni, hogy mi a legközelebbi tennivaló.

A világ erői : romboló és építő erők.
A fizikai lények sorsa : keletkezés és elmúlás.

A “látó” ezeknek a romboló és építő erőknek a működésébe és a sors folyásába betekinthet.
A fátylat, amely a hétköznapi életben szemeink előtt lebeg, el kell távolítani.

Sajnos az ember összefonódott ezekkel az erőkkel. Hiszen a saját természetében is vannak romboló- és építőerők.
De a “látó” előtt saját lelki, szellemi élete ugyanolyan leplezetlenül tárul fel mint bármely más dolog.

Ezért meg kell tanulnunk, hogy súlyos életkörülmények között megőrizzük belső nyugalmunkat és biztonságunkat.
Fokozottabb mértékben kell fejlesszük magunkban a jó hatalmakba vetett erős bizalmat.
Meg kell tanulnunk, hogy ne csüggedjünk el ha valami nem sikerül nekünk.
Azt kell mondanunk :”El akarom felejteni, hogy ez vagy az a dolog nem sikerült, megpróbálom újra, mintha mi sem történt volna.”
Így vívjuk ki magunknak azt a meggyőződést, hogy a világ erőforrásai, amelyekből merítünk kiapadhatatlanok.

Életünben a jövőt kell megvalósítanunk és nem szabad, hogy abban a múlt tapasztalata zavarjon.
Ha azután a leírt tulajdonságokat bizonyos fokig kifejlesztettük magunkban, akkor éretté fogunk válni arra , hogy a dolgok igazi nevét megismerjük.

40. Meg kell szereznünk azt a képességet, hogy saját személyes hangulatunk és akaratunk hátterébe szorításával magasabb ideálokat és alapelveket kövessünk.

Aki kötelességét hajlamai és szimpátiái ellenére is elvégzi : az tudta nélkül, már a mindennapi életben is megvilágosodott és csak kevés kell ahhoz, hogy beavatáshoz jusson.

A fizikai világban a tárgyak nem változnak meg, bármit is kívánunk, bármilyen hajlamaink is vannak.
A magasabb világokban azonban kívánságaink, vágyaink és hajlamaink hatnak a dolgokra.

Ha megfelelő módon akarunk hatni a szellemi világban, akkor teljességgel uralkodnunk kell magunkon, egyedül a helyes érzéseket és gondolatokat kell követnünk, nem szabad, hogy bármiféle önkényes akarat rabjai legyünk.

A feltétlenül egészséges és biztos ítéleterő az a tulajdonság, amely a megvilágosodás ezen a fokán különösen fontos.
Az egészsége ítéleterő kifejlesztésére már a szellemi iskolázás legalsó fokán is gondot kell fordítanunk.

Arra kell törekednünk,hogy meg tudjuk különböztetni az igaz valóságtül az illuziót, a lényeg nélküli káprázatot, a babonát és mindenféle szemfényvesztést.

A lét magasabb fokán minden előítéletnek, minden előttünk kedves véleménynek el kell hallgatnia, egyedül és kizárólag az igazság kell, hogy irányadó legyen.Legyünk készen arra, hogy egy gondolatot, érzést, nézetet, véleményt vagy hajlandóságot azonnal feladjunk, mihelyt azt a logikus gondolkodás megköveteli.
Csak úgy bizonyosodhatunk meg a magasabb világokról, ha nem saját véleményünkhöz, hanem az igazsághoz ragaszkodunk.

Akinek gondolkodásmódja a képzelődésre, babonára hajlik, az nem juthat előre a megismerés útján, mert ezek a hibák erősen fogják akadályozni a magasabb világok megismerésének útján.-
Egészséges emberi értelem nélkül minden lépés hiábavaló. 

41. Fontos, hogy mindig lelkijelenlétünk (lélekjelenlét) legyen.
Ez a tulajdonság, aminek teljes kifejlesztésére ezen a fokon törekednünk kell. A mindennapi élet ezen a téren is segítségünkre van.
Olyan esetben, amikor hirtelen felbukkanó életproblémákkal szemben habozás és sok okoskodás nélkül gyors elhatározásra tudunk jutni, már sokat elértünk.

42. Meg kell tudnunk feledni a múltat.
Sokféle tévedésnek kitesszük magunkat, ha mai élményeinket tegnapi tapasztalataink szerint ítéljük meg.
Ez természetesen nem jelenti az élettapasztalatok megtagadását. Élettapasztalatainkról sohase feledkezzünk meg. De meg kell, hogy legyen az a képességünk is, hogy minden új élményt magából ítéljük meg és azt a múlt zavaró befolyása nélkül engedjük magunkra hatni.

43. Emlékezés által kapjuk meg azt a képességet, amellyel a magasabb titkokat állandóan megtudjuk taratani emlékezetünkben.
Ehhez a mindennapi emlékezés nem elég. Nem csak tudni kell a magasabb igazságokról, hanem cselekvésünkben elevenen és egészen magától értetôdôen kell azkat használnunk, mint ahogyan a hétköznapi ember eszik és iszik. Ezeket az igazságokat az embernek magának kell önmagában kifejlesztenie. Ezen igazságok úgy kell rajta keresztül áradniok, mint fizikai szervezetében az életfolyamatok.

44. Ha haragszunk vagy bosszankodunk, falat emelünk magunk köré a lélek szellemvilágában. Igy nem juthatnak hozzánk azok az erôk, amelyek hivatva vannak lelkiszemeink kifejlesztésére.
A lelki szemek kifejlesztéséhez minden emberben meg van a képesség, de mûködésüket addig nem kezdhetik meg, amíg az ember haragudni vagy bosszankodni tud. A harag, a bosszankodás leküzdését továbbra is tûrelemmel folytatnunk kell, míg egy napon azt vesszük észre, hogy lelki szemeink kifejlôdtek, megnyíltak a láthatatlan látására.
A szellemi, lelki látás csak akkor következik be, ha a szunnyadó képességek kifejlôdését gátló összes tulajdonságokat határozottan megszüntetjük magunkban.

45. A szelídség fontossága.Vannak olyan tulajdonságok, amelyek ellen éppen úgy kell küzdenünk, mint például a harag és a bosszúság ellen. Követ gördítünk lelki, szellemi nevelésünk útjába, ha olyasmit mondunk, amit elôzôleg gondolatainkban minden salaktól alaposan meg nem tisztítottunk. Ha valaki mond nekünk valamit s nekünk válaszolni kell, akkor inkább arra kell törekednünk, hogy az ô véleményét, érzését, sôt elôítéletét vegyük figyelembe, mint a szóbanforgó dologra vonatkozó pillanatnyi mondanivalónkat. Ezzel arra akarunk rámutatni, hogy milyen finom tapintatot kell a tanítványnak nagy gonddal kifejleszteni magában. Meg kell ítélnünk azt, hogy van-e, és milyen jelentôsége van a másikra nézve annak, hogy ô a saját nézetét szembeállítja velünk.
A magunk nézetét azért nem hallgathatjuk el, hanem meg kell hallgatnunk a másik embert a lehetô legfigyelmesebben és a hallottakból alakítjuk ki saját válaszunkat. Nem az a fontos, hogy nekünk más véleményünk legyen mint neki, hanem az, hogy ô a saját erejébôl meg is találja a helyes megoldást, ha mi ôt ehhez valamelyest hozzásegítettük.Ilyen esetekben jellemünkön és cselekvési módunkon szelídség ömlik el. A szelídség egyik legfôbb eszköze a szellemtudományi iskolázásnak.

46. A szelídséggel együtt csakhamar lelkünk egy másik tulajdonsága is kifejlôdik : az a képesség amellyel a saját lelkünk hallgatása mellett környezetünk lelkiéletének minden legfinomabb kis rezdülését is nyugalommal meg tudjuk figyelni.
Ha fejlôdésünkben ezt már elértük, akkor környezetünknek lelki megmozdulásai úgy hatnak ránk, hogy lelkünk a napfényben élô növényekhez hasonlóan gyarapodik, növekszik, a növekedésben tagozódik.

47. Szem elôtt kell tartanunk testi, lelki és szellemi egészségünk ápolását. A szellemi iskolázás nem utasítja vissza a nem egészséges embert, de azt követeli tôle, hogy egészségesen igyekezzen, törekedjen élni.
Kötelességeinek teljesítése közben bizony sokszor kell olyasmit cselekednie, ami nem használ egészségének. Sokszor a kötelesség fontosabb mint az egészség, sôt sokszor fontosabb , mint maga az élet. A különbözô élvezetek és szenvedélyek azonban sohasem lehetnek az ember szemében elôbbrevalók, mint az egészség és az élet.
- Szellemi iskolázás közben csak az szükséges, hogy az ember az adott helyzetben a lehetôségekhez képest mindent megtegyen testi és lelki egészsége érdekében. Törekednünk kell arra, hogy az életben mindenütt ahol szükséges, helyt állhassunk, ítéletünkben és érzéseinkben kerülnünk kell minden túlzást és egyoldalúságot. Sokkal jobb ha “túljózanok” vagyunk, mint könnyelmû, könnyenhivô és képzelgô.

48. Igyekezzünk arra, hogy az egész élet tagjának érezzük magunkat. Hasson át bennünket annak a tudata, hogy az emberiségnek egy tagja vagyunk csupán és hogy felelôsök vagyunk mindenért, ami rajtunk kívül is történik.

49. Foglalkozzunk azzal a ténnyel, hogy gondolatainknak és érzéseinknek éppen olyan jelentôségük van, mint cselekedeteinknek. Amikor ráeszmélünk arra, hogy éppen olyan káros ha embertársainkra haragszunk vagy azokat gyûlöljük, megütjük, megbántjuk ôket.
Így rájövünk arra,hogy a magunk tökéletesítésével nem csak önmagunknak teszünk szolgálatot, hanem a világnak is.
Tiszta érzéseink, gondolataink, szándékaink éppen olyan hasznára vannak a világnak,mint helyes cselekedeteink. Amíg nem gyôzôdünk meg arról, hogy bensô világunknak hatása van a külvilágra, addig nem fogunk elég jelentôséget tulajdonítani érzés- és gondolatvilágunknak.

50. El kell jutnunk annak a nézetnek az elsajátításához, hogy az ember tulajdonképpeni lénye nem külsejében, hanem belsô világában rejlik.
Aki magát csak a külvilág produktumának, a fizikai világ mûködési eredményének tartja, az a szellemi iskolázásban semmire sem viszi. Meg kell találnunk a helyes középutat aközött, amit a külsô feltételek írnak számunkra elô és amit mi helyesnek tartunk.

51. Ne kényszerítsünk rá környezetünkre olyasvalamit, ami azt nem érdekli, de szükség esetén ne is riadjunk vissza az olyan cselekedetektôl, amelyek környezetünkben elismerést nem találnak. Tanuljunk környezetünktôl annyit amennyit csak tudunk, hogy megfigyelhessük mindazt, ami azok hasznára van.

52. Légy állhatatos az egyszer már eltökélt szándék követésében. Semmi sem szabad, hogy eltérítsen elhatározásodtól, csak annak a ténye, ha belátod, hogy tévedtél.
Minden elhatározás erôt jelent és ha elôre nem is hozza meg a sikert közvetlenül ott ahol felhasználtuk, mégis hat a maga módján. A siker csak akkor döntô, ha valamely cselekedetnek az ösztönös vágy a rugója.
A szellemi iskolázásban azonban - ahol tetteinket nem az ösztönös vágy hajtja, hanem szabadakaratunk rugója-, csak az a fontos, hogy szeretetet érezzünk tetteink iránt. Ebben a szeretetben fejlôdjék ki mindaz, ami cselekvésre bír és akkor majd lankadatlanul fogjuk ismételt sikertelenség után is, mindig újra tettre váltani elhatározásainkat és elérkezünk arra a fejlôdési fokra, hogy nem várunk tetteinknek külsô hatására, hanem maguk a tettek elégítenek majd ki.
Megtanuljuk, hogy tetteinket, sôt egész lényünket feláldozzuk a világnak, bárhogyan is fogadja ezt tôlünk a világ.

53. Hálát kell éreznünk mindenért, ami osztályrészünkké válik.Tudnunk kell, hogy saját létünk az egész Világmindenség ajándéka. Mi minden kell akkor, hogy fenntarthassuk saját létünket. Mi mindent köszönhetünk a természetnek és embertársainknak. Ilyen és ehhez hasonló mondatok felé kell hajolnunk ha igazán fejlôdni akarunk testben és lélekben.
Aki nem tudja átadni magát ilyen gondolatoknak, az a magasabb megismerés eléréséhez szükséges általános szeretetet sem tudja kifejleszteni magában. Amit, akit nem tudunk szeretni, az nem nyilatkozik meg elôttünk.
Minden megnyilatkozás hálával kell, hogy eltöltsön, mivel gazdagabbá leszünk általa. Az a fontos, hogy életünk állandóan e feltételeknek megfelelôen alakuljon és ehhez alkalmazkodjon. Ezzel megteremtjük magunknak annak a lehetôségét, hogy életünk egységes jelleget kapjon. Életmegnyílvánulásaink összhangban lesznek egymással, nem pedig ellentétben.

54. A tanítványnak olyanná kell válnia, hogy sem gondolatban, sem érzésben, sem szavakban - még kevésbé - cselekedetekkel sem pusztít el soha semmit, csupán csak a pusztítás kedvéért.
Annak örül, ha létrejön, létesül valami, csak akkor nyújthat segédkezet a romboláshoz, ha a rombolásból új élet fakad.

55. Arra kell törekednünk, hogy türelmünket a legnagyobb mértékben kifejlesszük. A legkisebb türelmetlenség is bénítóan, sôt megsemmisítôen hat a bennünk szunnyadó magasabb képességekre.
Érthetô, hogy türelmetlenül várjuk az eredményeket és - esetleg - mégsem érünk el semmit, amíg le nem kûzdjük magunkban a türelmetlenséget. Bár mindent meg kell tennünk, hogy lelkünket és szellemünket kifejlesszük, mégis egészen nyugodtan várnunk kell mindaddig, amíg a magasabb hatalmak méltónak találnak arra, hogy bizonyos megvilágosodásban részesítsenek.
A tûrelem vonzza, a türelmetlenség eltorzítja a magasabb tudás kincseit. Sietséggel és nyugtalansággal semmit sem érhetünk el a lét magasabb területein.

56. Ha megismeréshez akarunk jutni, legelôször is lelkünk legmélyéig ôszintének kell lennünk önmagunkkal szemben és nem szabad áltatnunk magunkat.
Hiányosságainkra, gyöngeségeinkre, belsô igazságérzettel kell tekintettel lennünk. Abban a pillanatban, amikor valamely gyöngeségünket önmagunk elôtt mentegetni próbáljuk, követ gördítünk fejlôdésünk elé. Az ilyen köveket csak úgy távolíthatjuk el, ha megismerjük önmagunkat.
Csak egy út vezet ahhoz, hogy hibáinkat és gyengeségeinket levezessük : ha valójában felismerjük ôket. Ha megszokjuk, hogy önmagunkkal szemben is mindig igazságosak legyünk, kinyílnak elôttünk a magasabb látás kapui.

A MEGVILÁGOSODÁS FELTÉTELEIRÔL

Második rész

57. Reggel elôre beszéld meg magaddal: ma lehet, hogy izgága, kötekedô, hálátlan, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz.
Mivel azonban te tisztáztad már eddig is magadban, hogy a jó a természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy a hibázó embertársam rokon velem, mint az értelem és az Istenségtôl eredô rész, ezért nekem senki sem árthat, nem is neheztelhetek embertársamra, s gyûlölni sem gyûlölhetem.
Hiszen együttmûködésre egyik-másik segítségére, megértésére születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felsô és alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.

folytatjuk...

Új Világ küszöbén I. - A megvilágosodás feltételeiről 61 o.  

- ! -

~ * ~

© Copyright. Minden jog fenntartva!

.

---